Sanyi és az ő vörösboros báránypörköltje bográcsból - VKF! XXVIII.

A gasztroblogok hagyományos seregszemléje, a Vigyázz, Kész, Főzz! (VKF) XXVIII. fordulójának levezénylésére a stafétát Trinity kapta, aki szürettel, szőlővel, musttal, borral kapcsolatos ételeket vár el a fordulóban résztvevő játékosoktól. Én a bort választottam, és egy kicsit rendhagyóbb köntösben tálalom a receptet.

Sanyi nagy bográcsozó. Még nem jön elő a tavaszi nap, amikor előveszi pincéjéből a télre eltett bográcsot, tisztítgatja, fényezgeti, kizsírozza, megnézi tűzrakó helyét, rápróbálja a bográcsállványt, vizsgálja, elég stabil-e, nem fagyott-e szét télen a kövekből rakott szalonnasütő. Megadja a módját, vaddisznópörkölttel nyitja a szezont, mert télen vadászik ő, az udvaron nyúzza-tisztítja-darabolja állatait, felesége meg morog napokig a szag miatt, de megéri, mert teszi be a fagyasztóba a kétkilósra adagolt csomagokat, és arra gondol, milyen jó lesz ez majd a tavaszi első bográcsozásnál. A disznó után jöhet szarvas, hal a horgász haveroktól, disznó, marha, de még csirke is. Nyáron hetente legalább egyszer összekürtöl egy csapat embert, mert bográcsban főzni kis adagot nem lehet, legalábbis nem érdemes, vallja, és főz. Emellett pedig tanácsot is ad. Ha ugyanis a vendégek közül valaki egyszer csak megkérdezi, hogy „te Sanyikám, aztán milyen bográcsot érdemes venni?” – akkor ő elemében érezve magát, hosszas fejtegetésbe kezd.

- Hát kérlek szépen, először is el kell dönteni, elsősorban mire akarod használni. Mert ha főleg halászlét készítesz, akkor neked a szűkülő szájú halfőző bogrács való. Ha meg inkább gulyásozol, ilyen hagyományos kehelyalakút válassz. Nem mondom, persze, az az optimális, ha beszerzed mindkettőt. Na de aztán még ennél is fontosabb, hogy milyen anyagból van. Én az öntöttvasra esküszöm, látod, nekem is ez van most már tizedik éve, soha nem ég le, kiváló a hőleadása, az étel íze ebben az igazi. Viszont macerás bánni vele, gondozni kell használat előtt és után, mert rozsdásodik. Ezért veszik sokan a zománcozottat. Hát azt aztán könnyű tisztán tartani, de van, hogy olyan vékony lemezből készítik, hogy egyszerűen nem bírja a terhelést, összecsuklik. Ráadásul könnyen le is ég, na akkor meg vakarhatja az ember. Ha meg a zománc elkezd rajta felpattogzani, dobhatod ki a francba. Sokan szeretik a vörösréz bográcsot, aláírom, jól néz ki, jó hővezető is, az étel sem ég benne olyan könnyen – ízlés dolga. És akkor itt van még a rozsdamentes – na azt ne vegyél semmiképpen; csillog-villog, nem rozsdásodik, de nagyon rossz a hőátadása, úgy odakap benne az étel, hogy aztán csak nézegetsz.
Ilyeneket mond ő.
Szüretekre is hívják rendszeresen, szőlőt nem kell szednie, csak főzzön. Ő pedig nem tétlenkedik; akkurátusan tüzet rak, felállítja a bográcsállványt, ráakasztja az edényt, szigorúan a sajtátját használja csak: "minden művész a maga hangszerén játszik!" - mondja védekezésül a háziaknak, ha azok kérdőn néznek rá a felajánlott edény visszautasításakor. Beleteszi a bográcsba az apróra vágott füstölt szalonnát, kisüti a zsírját, a pörcöt gondosan kiveszi, félreteszi. A zsírba dobja az odakészített, szintén jó apróra vágott nyolc fej vöröshagymát, kevergeti, míg üveges nem lesz, aztán megszórja pirospaprikával, felönti vagy hét deci jófajta vörösborral, hozzáadja a felkockázott másfél kiló bárányhúst, mert ilyet is tud szerezni ő néha. Sózza, borsozza, őrölt köménymaggal is meghinti báránypörköltjét, beledob pár cső paprikát; később vízzel pótolgatja az elfővő levet, mígnem az egész szépen besűrűsödik, és a hús is megpuhul.
Elégedetten gyűjti be az elismerő szavakat, és amikor senki sem látja, kis zacskóba szed a hamuból, hogy majd télen belelophassa pörköltekbe, gulyásokba a szabadtér ízeit…