Illatos fűszerkert II.

(Folytatás)

Az oregánóval másodszor próbálkozom: az első ültetés egyszerűen elíztelenedett. Az illatában, az aromájában semmi nem emlékeztetett az olasz ételek oly jellegzetes fűszerére. Magyar neve szurokfű, sőt, hívják vadmajoránnának is, latinul Origanum vulgare a neve ennek a fajtának, ami az én kertemben is terem. Mint fűszer, használhatjuk levesek, mártások, töltelékek, pástétomok, saláták, tészták, bab-, paradicsom-, tök-, burgonya-, hús- és halételek, vagyis majdnem minden ízesítésére, állítólag még süteménybe is jó, bevallom, ezzel még nem kísérleteztem.
Gyógynövényként nyugtató, étvágygerjesztő, emésztésjavító, köptető, görcsoldó, epe- és vízhajtó hatása miatt alkalmazzák.

A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) széles körben alkalmazott fűszernövény, emellett pedig valóságos csodaszer: amint azt a vital.hu-n olvastam, régen a fertőző betegségek egyik legfontosabb háziszere volt, de sokoldalúságát a hűléses betegségek kezelésében és megelőzésében ma is értékeli az orvostudomány; az érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom Virág receptjét. A kakukkfű illóolajának fő hatóanyaga a timol, amely egy baktériumok, gombák, bélférgek fejlődését gátló anyag. Aztán ott van még a karvakol, ami szintén fertőtlenítő, baktérium- és vírusölő hatású vegyület.

Fertőtlenítő hatásán túl illóolaja serkenti az immunrendszer működését, fokozza a fehérvérsejtek termelődését.

A C-vitamin mellett tehát mindig legyen otthon egy-két bokor kakukkfű!

Van-e ember, aki nem szereti a tárkonyos ragulevest, különösen cipóban? Számomra ez a levesek királya. A tárkonyom (Artemisia dracunculus) még elég gyenge, egy hónapja ültettem, de szépen növekedésnek indult. A növény illóolajat (esztragolt), flavonoidokat és kumarinokat tartalmaz. Jó vesetisztító és epehajtó, de ismert étvágygerjesztő hatása. A népi gyógyászatban emésztést serkentőként használják, fűszerként elsősorban mártásokhoz, halételekhez, zöldségekhez, levesekhez, sültekhez, tojáshoz ajánlják.

A levendula (Lavandula officinalis (angustifolia)a virágboltos ajándéka volt, így került hozzám: amikor fűszernövény-palántákat válogattam, pár satnya növényt találtam egy eldugott sarokban. "Ha kell, az a cég ajándéka" - mondta a tulajdonos-eladó, és már csomagolta is a többihez a kókadozó zöldséget. Elültettem, megöntöztem, és pár nap múlva láttam, hogy friss hajtásokat hoz.

Hogy őszinte legyek, fűszerként soha nem használtam, leginkább a molyirtó szinonímájaként élt emékezetemben; viszont találtam levendulás csokimousse-t kosárban, illetve egy egész csomó levendulás receptet Kaldeneker György honlapján.

A növényt nyugtató, illatosító és emésztést elősegítő hatása miatt teák, fürdősók és más testápoló szerek készítésénél is felhasználják.
Illóolaja linalolt, linalilacetátot, cserzőanyagokat, rozmaringsavat, kumarinokat, flavonoidokat tartalmaz. Az ókori görögök és rómaiak tisztító tulajdonságáért és illatáért kedvelték. Olajával testüket masszírozták, szappant és fürdővizet illatosítottak vele. Később is évszázadokon keresztül ismerték, mint rovarölő, tetűirtó, izomgörcsöket oldó, fájdalomcsillapító, idegrendszert erősítő és rühesség elleni szert, használták továbbá ficam gyógyítására és fogfájás ellen - írja a kertpont.hu.

Na, és itt jön az én új kis kedvencem, a kerti ruta (Ruta graveolens). Egyszerűen megtetszett, és rémlett, hogy réges-régi (értsd: Czifray-féle) szakácskönyben olvastam hozzávalóként. Egészen különleges illatú növény, valamihez hasonlít, de nem bírok rájönni, mire. A fűszerkert.hu szerint:

"Szép kerti dísz, vagy napos helyen, teraszon mutatós cserepes növény. A friss levelei virágkompozíciókban is nagyon mutatósak. A szárított leveleket, terméseket száraz csokrok, egyéb kompozíciók készítéséhez is használhatjuk. A friss leveleket alkalmasak levesek, saláták, húsok ízesítésére, a gyökereket pedig a petrezselyem gyökeréhez hasonlóan levesek, párolt húsokhoz használhatjuk." Ki fogom próbálni.

Illatos fűszerkert I.

Nincs nagy kertem. Udvarunk jórésze focipályává nyilváníttatott, összesen talán hat négyzetméteren termesztem növényeimet. Ezek között kaptak helyet az amszterdami tulipánhagymák, amelyeknek a zacskón elhelyezett fotó szerint feketének kellene lenniük, ehelyett sárga/piros cirmos - nade melyik turista megy vissza reklamálni...? Szóval, a tulipánok mellett van még néhány díszbokor és a fűszernövények.

A citromfű (melissa officinalis) tavalyelőtti, mostanra hatalmas bokorrá nőtt. Úgy viselkedik, mint valami gyom, agresszíven terjed, a bokortól öt méterre is bújnak elő citromfű-hajtások, épp ezért nem áll túl közel a szívemhez. Egy növénynek legyen méltósága. Pedig aztán hasznosnak hasznos: leveleinek hatóanyagai az illóolajok (citronellál, citrál), cseranyagok, flavonoidok, kávésav, és a hazipatika.hu leírása szerint "hatóanyagai nyugtató és vírusölő hatással rendelkeznek. Külsőleg a Herpes simplex helyi kezelésére alkalmas. A citromfűből vírusölő tulajdonsága miatt krémet is készítenek, mely jól alkalmazható ajakherpesz esetén. Ideg- és szívnyugtató, görcsoldó. Serkenti az emésztést, és gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok esetén is. Enyhíti az idegességet, így idegerősítőként kiváló gyógynövény. Szerepe van a depresszió oldásában is. Gyomorrontás, gyomorsavtúltengés, hányinger, puffadások idején különösen jó citromfüvet alkalmazni. Ismeretes még izzasztó, szélhajtó, epeműködést serkentő hatása is. Az illóolaj reumás panaszok enyhítésére használható fürdőként és bedörzsölő szerként."

Fűszerként elsősorban halak, szárnyasok, saláták, desszertek ízesítésére ajánlják.

A másik erőszakos növény a fodormenta (Mentha crispa).

A legváratlanabb helyeken bukkan fel, ha már egyszer elültettük, kordában kell tartanunk, különben elárasztja az egész kertet. Hatóanyagainak (illóolaj: karvon, karveol, cseranyagok, flavonoidok) köszönhetően jó szélhajtó, görcsoldó és emésztésjavító hatású (epetermelést fokozó), de gyomorerősítőként is elfogadott. Illóolaját megfázás esetén inhalálásra használják, meghűlés esetén köhögéscsillapító hatású.
Állítólag ízletes szósz készíthető belőle, bevallom, ezt még nem próbáltam. Koktélok díszítésére és ízesítésére alkalmazzák előszeretettel, na meg nyári gyümölcsleveseket dobhatunk fel vele.

Egyik kedvencem a rozmaring (Rozmarinus), márcsak a neve miatt is. A tuja.hu-n azt olvastam róla, hogy már az ókorban is nagyrabecsült fűszer- és gyógynövény volt. Leginkább francia és olasz ételek, vadas és szárnyas sültek ízesítője, különösen jó zsályával és hagymával együtt pácok, szószok ízesítésére, illatosítására.
A rozmaring fás szárú évelő, mediterrán hangulatú örökzöld. A jellegzetes tűlevelű félcserje 40-80 cm magasra nőhet; kúszónövény változatát (R. prostratus) kerti és futó dísznövényként is ültetik. A napfényes és jó lefolyású, homokos talajokat kedveli.A növény a fagypont körüli hőmérsékletet különösebb gond nélkül átvészeli, -nagyobb hidegekben viszont ajánlatos a töveket szalmával fedni, takarni.
A rozmaring és annak olaja erősen antioxidáns hatású anyagokat tartalmaz - ezek hatására tartósító értéke vetekszik egyes kereskedelmi tartósítószerekével. Fűszernövénykénti mennyiségben a rozmaringnak semmiféle káros hatása nincs, de a rozmaringolaj már kis mennyiségben is gyomor-, vese- és bélpanaszokat válthatnak ki.

Folyt.köv.

Hummuszos töltött kenyér

Ez a kenyér a tegnapi ebéd maradványainak újjászületése. Egészben sült sertésszűzet készítettem lassú tűzön, slow cooking, ami nem fogyott el teljesen.
Délután a kuktában feltettem főni az egy napja ázó csicseriborsót, ahogy Chili&Vaniliánál olvastam, pár csipet szódabikarbónával, mert ő azt mondta, hogy neki valaki azt mondta, így hamar megpuhul. Nos kérem: a szokásosnál rövidebb ideig főztem, és valóban teljesen puha csicseriborsó-állományt kaptam!
A hummuszhoz a csicseriborsót egy tálba tettem, három gerezd fokhagymát, néhány evőkanál olívaolajat, két evőkanál tahinit (szezámmag-paszta), sót, és egy citrom levét adtam hozzá. A szódabikarbóna miatt (bár lehet, hogy nem kellett volna tartanom tőle) nem a főzővízzel, hanem sima vízzel higítottam. Aprítóban pürésítettem teljesen - hamar ment, tényleg jól megfőtt a csicseri!
Nos, a hummuszhoz sütöttem kenyérlepényt, bár nevezhetném mindenféle egzotikus néven, merthogy szinte minden konyha alkalmazza. Kovásszal, kis vízzel, liszttel, sóval, kevés olajjal
dagasztottam össze a tésztát, kelni hagytam, majd körökre nyújtottam, mint a pizzatésztát, és 240 fokos sütőben néhány perc alatt megsütöttem. A köröket cikkekre vágtam, hogy jól lehessen mártogatni velük.
Na de nem az összes tésztával bántam így.
Maradt egy cipónyi, ami megihletett: téglalapra nyújtottam, megkentem hummusszal, szórtam rá a sertésszűzből leszedegetett darabokat, feltekertem, és kenyérként megsütöttem.
Én időközben olyannyire jóllaktam a hummuszos mártogatással, hogy a kenyérből frissiben nem bírtam enni. Mire akartam volna, már nem volt.
És még ma reggel is támolyogtak némelyek a konyhában, keresgélve, majd kibökték: abból a jó kis kenyérből, abból a töltöttből, már nincsen?

Lasagna saját tésztából

"Na, hát ezt sem fogom megismételni túl gyakran..." - gondoltam, amíg nem kóstoltam meg az ételt. Mert hát munka, az volt vele rendesen. Vagy fél napig tartott az elkészítése, de most azt kell mondanom: megérte! A különbség a bolti és a házi lasagna-tészta között óriási.
Úgy kezdődött az egész, hogy "saját levében" VKF-es összefoglalójának I. részét olvastam, ahonnan Szazala blogjára kattintottam, aki remek Atlas tésztakészítő gépét nevezte meg kedves konyhai eszközeként. Nekem is pontosan ugyanolyanom van, és hasonlóképpen jutottam hozzá, mint ő: a Vaterán, potom 3000 forintért. Nos, hát most a gép láttán elhatároztam: lasagnát fogok gyártani rajta, vele, mert azt még nem próbáltam, csak spagettit és szélesmetéltet. Előzetesen a Bűvös Szakácson művelődtem, és az itt (is) feltüntetett olasz tésztareceptet követtem, amely szerint 10 deka lisztenként 1 tojás kell; 50 deka liszthez tehát 5 tojást használtam fel, plusz egy teáskanál sót. Összegyúrtam, majd először átengedtem a tésztát a legvastagabb (1-es) fokozaton, utána az 5-ösön, legvégül a 6-oson, ami már szép vékony tésztát eredményezett. Kezdtem sejteni, hogy kicsit sok lesz...
A jó hosszú tésztasávokat feltettem egy szék hátára száradni. Amíg ez a folyamat zajlott, elkészítettem a besamel-mártást, illetve a bolognai ragut, és feltettem egy fazék vizet a tésztalapok kifőzéséhez.
A következőképpen állítottam össze:
A tepsi aljába besamelt mertem, szétterítettem. Erre jött egy réteg (méretre vágva kifőzött) tészta, amire besamel, bolognai, tészta, besamel, bolognai, tészta, besamel, bolognai, a tetejére parmezán sajtot reszeltem. 200 fokon sütöttem jó félórát.

Több okból is eltértem az autentikus recepttől:
1. Kis családom azt hiszi, hogy nem szereti a besamel mártást. Nem szeretik, ha egy étel tetején van, de észre sem veszik (vagyis, nem tudják, hogy attól olyan jó), ha nem látják. Ebből kifolyólag a rétegezést nem besamellel, hanem bolognai szósszal zártam.
2. Ezúttal egy nagyobb, ámde viszonylag alacsony peremű edényben készítettem el, ezért csak három tészta-emeletet tartalmaz. Kicsit lapos, de nagyon finom!


A besamelt kb. 7 dl tejből készítettem, ennek megfelelően mintegy 7 deka vajat, és ennyi lisztet használhattam. A bolognai raguhoz egy nagy fej vöröshagymát olajon megdinszteltem, ezen fehéredésig sütöttem 70 deka marhahúst, sóztam, borsoztam, felöntöttem egy üveges sűrített paradicsommal, bazsalikommal és friss oregánóal ízesítettem, és kiegészítettem két deci fehérborral. Lassú tűzön pároltam, amíg jó sűrű nem lett.
A tésztából maradt, azt egy kisebb adag készítésére tartogatom.

Bucika házassági ígéretei - és a Naan kenyér

Nyolcéves Bence fiam rendkívül érzékeny kis szerkezet. Születése óta egyértelmű volt számunkra a nevelési elveket illetően, hogy ami az előző kettőnél működött, az nála nem.
Amikor azon tűnődtem, mitől is lehet ez, eszembe jutott a vele való terhességem legszörnyűbb élménye, ami egyben életem egyik legrosszabb néhány perce volt.
Történt ugyanis, hogy begyulladt egy fogam. Hétvégén, persze. Akkor még létezett olyan, hogy fogászati ügyelet, nem is tudom, mit csináltam volna, ha nincs... Szóval, oda mentem, egy fiatal fogorvosnő rendelt éppen. Bár nem voltam felé túl nagy bizalommal, gondoltam, ezt úgyis húzni kell, az meg talán megy neki is. Beadott egy érzéstelenítőt. Semmi. Megismételte. Még mindig semmi. Aztán adott még egy felet, de az sem hatott, és akkor azt mondta: tekintettel arra, hogy hat hónapos terhes vagyok, nem adhat többet, meg kell próbálni így kivenni azt a fogat. Hát, kivette, én meg üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért. Rettenetes volt, rettenetes. És akkor odabiggyesztett nekem egy megjegyzést: azért ez nem fáj úgy, mint egy szülés...
- Császárral szültem, fogalmam sincs, hogyan fáj egy szülés - dadogtam félholtan, és kioldalogtam a rendelőjéből, a váróban döbbent tekintetű emberek pillantásai között haladva el.
Nos, a fogorvosnő időközben aztán férjhez ment, gyereke is született, Bucika, aki nagyjából egyidős az én öt és féléves Zsófi lányommal; csoporttársak az óvodában. Mi több, Bucika - aki tüneményes kisfiú egyébként, hatalmas szemekkel és hosszú szempillákkal - házassági ajánlatokkal ostromolja Zsófit. Ezen jókat mosolyogtunk magunkban, elképzelve a fogorvosnőt nászasszonyként...
Na, de tegnap, miközben nekiálltam az indiai Naan kenyérnek, Zsófi odajött hozzám, és suttogva elárulta, hogy Buci megcsókolta. A száján.
Ennek már fele sem tréfa - gondoltam, miközben vártam, hogy a másfél deci, sóval és két teáskanál mézzel elkevert vízben felfusson az az egy deka élesztő -, és elmagyaráztam Zsófinak, hogy Buci aranyos, kedves kisfiú, de a csókokat tartogassa majdani férjének, és azért ezt ne engedje.
Közben nagyjából 25 deka lisztet, és úgy 5 deka vajat, 4 evőkanál joghurtot kevertem a gyors kovászhoz, majd egy órán át kelni hagytam a tésztát.
Zsófi ezalatt egyesével elsuttogta testvéreinek is az esetet, külön-külön nagyot szörnyülködött mind, csak Nórira kellett szigorúan-kérlelőn néznem közben, nehogy elröhögje magát...
Amikor eljött az ideje, a megkelt kenyértésztát négy részre osztottam, gombócokká gyúrtam (kicsit ragacsosak voltak, jócskán liszteztem közben), a golyókat kör alakúra nyújtottam, és egy serpenyőben, nagyon kevés olajon, nem erős lángon mindkét felüket megsütöttem.
Utána cikkekre vágtam az összeset, és vacsoránál guacamole-t mártogattunk velük az asztalnál, egy nagy közös tálból. Itt apa is értesült a nap eseményéről, és újfent megtárgyaltuk: a csók, az már nem játék.

Lencsés-kolbászos egytál újkrumplival

Max készítette el ezt az egytálételt újév táján, engem most ihletett meg; elég régóta őrizgettem itthon azt a maradék húszdekányi lencsét, eljött az ideje, hogy a jelenleg aranyáron beszerezhető újkrumplival, a még utolsókat rúgó medvehagymával, és persze egy szál jófajta kolbásszal csodás egyveleget alkosson.
A lencsét előző este beáztattam.
Egy fej hagymát olajon megfonnyasztottam, rádobtam az átmosott, leszűrt lencsét, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, megsóztam, és két evőkanál mustárral ízestettem. Nagyjából húsz percig főztem, közben megpucoltam, és elnegyedeltem a kábé fél kiló aprófajta újkrumplit, két szál sárgarépát karikákra vágtam. Már majdnem teljesen megfőtt a lencse, amikor hozzáadtam a zöldséget, és ekkor tettem bele az apróra vágott medvehagymát, a három gerezd összenyomott fokhagymát, petrezselymet is. Aztán hosszában félbevágtam a a kolbászt, vékonyan felszeleteltem, és ezt is belefőztem. Amikor késznek ítéltem, kis pohár tejföllel lágyítottam még az ízén.

Főzés közben ezt a videót néztem, elképesztő... Az angol Britain's Got Talent című tehetségkutató műsorban tűnt fel a 47 éves skót hölgy, Susan Boyle. Színpadra lépésekor a zsűri és a közönség is leírta őt ránézésre; aztán elkezdett énekeni...

(Sajnos, a videót nem tudom mellékelni, a youtube nem adta meg hozzá a szükséges "embed"-sort. )

VKF! XXIV.: Csak egy csésze tea

Előre is elnézést kérek, de a Vigyázz, Kész, Főzz! XXIV. fordulójának pályázati kiírását - mely szerint egy tárgy, egy történet, egy recept szerepeljen a műben - némileg szabadon értelmeztem. Igaz, benne van a tárgy, a történet és a recept is, csak kicsit másképp...

- Jaj, nagymama, ne tessék má'...
- Ezt így köll, fiam, higgyé' nekem.
Az öregasszony odébbcsoszogott, és a sparhelt szélére tette a vízzel teli teáskannát.

Öreg réz kanna volt, szép formájú, kék mintás porcelán fogóval, hogy ki hozta, vette, örökölte - senki nem emlékezett már. A nagymama - ez volt a neve a családban, fiai, unokái, dédunokái is így szólították, cserébe ő nemes egyszerűséggel mindenkit fiamozott - két éve maradt egyedül. Közel hetven évig élt férjével, aki 93 évesen szenderült örök álomra. A temetés után gyerekei felajánlották, költözzék valamelyikükhöz, de nem akarta elhagyni az öreg házat; úgy érezte, azzal végleg kicsúszna a talaj a lába alól, megtagadná azt, akivé élete során vált. Nem látná a megszokott bútorokat, nem érezné a falak illatát, kedves tárgyaitól is búcsút kellene vennie, ehhez pedig nem lenne ereje. A hátralevő kevés időre itt akart maradni.

Hogy megkönnyítsék életét, a gyerekek ellátták mindenféle készülékkel: hoztak villanytűzhelyet, mikrosütőt, kenyérpirítót, vízforralót, de a bemutató üzemet követően érintetlen maradt valamennyi. Most is azért pörölt vele az egyik unoka, hogy a teavizet egy perc alatt felforralhatná az e célra gyártott elektromos szerkezetben, de ő ellenállt: amióta az eszét tudta, ebben a réz kannában tette fel a vizet, és nem gáztűzhelyre, hanem a jó öreg sparheltre. Ott is felforr az a víz, még ha lassabban is; egyébként meg ez a nagy sietség mire való? Ki kell várni az idejét mindennek.

- Ez a baj ezekkel a mai gyerekekkel - morgott magában -, rohannak mindenhova, minden most köll nekik, azonnal...

Régen megvolt a rendje mindennek- morfondírozott tovább. - Tavaszi munkák, nyári aratás, őszi szüret, télen pedig, ahogy a természet is megpihent, az emberek is korábban elcsendesedtek. Most lehet tél vagy nyár, egyformán sietnek, épp csak beszaladnak hozzá is, fülükre tapasztott mobiltelefonnal. Nem ismeri ki ő magát már ebben a világban.

Közben gyors kezével lereszelte az előbb megpucolt öt jókora krumplit, megsózta, összekeverte egy tojással, pohár tejföllel, meg annyi liszttel, hogy galuskaszerű legyen az a tészta, aztán, a sparhelt közepére állított edényben már felforrósodott zsírban tenyérnyi, meg annál valamivel nagyobb foltokra lapítva megsütötte. A tócsi, amit mindegyik szeret - mosolyodott el.

Fáradtnak érezte magát. Leült a konyhaasztalhoz, hátát a falnak vetette.

Így találtak rá, kisimult arcán örök mosollyal, mintha megállt volna az idő.

Csak a teáskannában forrt a víz lankadatlanul.

Négyhagymás gombás pirog

Orosz ismerőseink, valahányszor erre járnak, meglepnek bennünket valamivel: vodkával, örmény konyakkal, talicskányi orosz csokival, mindig hoznak kétféle konzerv sűrített tejet, arra hivatkozva, hogy az náluk a gyerekek körében óriási népszerűségnek örvend.
Elképesztően nagyszívű emberek az oroszok; odavannak az ünnepekért, a nők az öltözködésért és a feltűnő ékszerekért, imádnak ajándékozni, attól pedig egyenesen eksztázisba esnek, ha az ember nyökög nekik valamit oroszul. - Malagyec, malagyec!! - sikongják, mi pedig elégedetten vágjuk zsebre az elismerő szavakat, amelyek annyit tesznek, hogy "derék", "nagyszerű", "remek".
Nemrégiben újabb adag javadalmazás érkezett, én pedig hálából elmerültem kicsit az orosz gasztronómia rejtelmeiben. Aki tanult oroszul valaha, az talán nemcsak arra emlékszik, hogy "Tavaris ucsityel(nyica), ja dakladüváju vam, szivódnyja vtornyik, szasztav gruppi dvadszaty, nyiktonye atszúvsztvujet" (fiatalabbak kedvéért: Tanár úrnak/nőnek jelentem, kedd van, az osztály létszáma húsz, nem hiányzik senki), hanem olyasmikre is, mint borscs, szoljanka, blini, pirozski, és a mindenütt jelenlevő csája.
Elhatároztam hát, hogy valamelyik jellegzetesség elkészítésével tisztelgek e nemzet gasztronómiája előtt. Végigböngészve a recepteket, a pirogra esett a választásom, amelynek a tésztája kapcsán megelehetősen nagy dilemmába estem, ugyanis a leírások alapján az: a) vajas tészta, b) sima élesztős (kenyér)tészta, c) burgonyás élesztős tészta.
Aztán itt ezt találtam:
"Az igazi orosz pirog nagyon sokféle lehet; valójában kétféle neve is van: a nagyobbakat hívják pirognak, a kisebbeket pirozsoknak, azaz pirogocskának. A pirog sülhet sütőben vagy bő zsiradékban, mérete a falatnyitól a 20 cm átmérőig változhat; tölteléke lehet édes vagy sós egyaránt, rendeltetése szerint lehet "vodkakorcsolya", desszert, de akár főétel is. Amiben mégis hasonlítanak egymásra, az az, hogy (rendszerint) kelt tésztába sok-sok tölteléket halmoznak."
Tehát, még a kelt tészta sem aranyszabály, merthogy ott az a zárójeles "rendszerint"... A lényeg hogy legyen jól megtöltve.
Efölötti örömömben végülis 3,5 deci vízből, 25 dkg réteslisztből, 35 dkg sima lisztből, 2,5 deka élesztővel, egy kanál cukorral, egy kanál sóval, pár kanál olajjal sima élesztős tésztát készítettem, jó ruganyosat, amit duplájára kelesztettem, kinyújtottam, egy 12 cm átmérőjű kompótos tálkával kiszaggattam, a körök egyik felére helyeztem a tölteléket, a másik felükkel betakartam, villával jól lenyomkodtam a szélüket, tojással megkentem, és 200 fokos sütőben kb. 17 perc alatt megsütöttem őket. Mind a húszat.
A töltelék pedig így készült: egy szelet szalonnát apróra vágva egy serpenyőben kiolvasztottam, rádobtam az apróra vágott vöröshagymát, kicsit később az újhagymát, a gombát, egy jó evőkanálnyi szárított medvehagymát (nem volt itthon friss), és három gerezd aprított fokhagymát. Megsóztam, borsoztam, megöntöztem egy kevés citromlével, és addig pároltam, amíg a gomba el nem főtte a levét. Ekkor egy kevés mustárt és tejfölt kevertem hozzá.

Az orosz lélek tanulmányozása iránt elkötelezett olvasóimnak pedig ajánlom figyelmébe az alábbi jelenetet...:-)

Lusta túrós

Az a bizonyos, igen, ami százféle néven, örök népszerűséggel kering a világhálón, s amely méltán aratott óriási sikert a háziasszonyok körében.

De ahogy annak idején a Ludas Matyi is közölt szakállas vicceket a "Hátha valaki nem ismeri..." rovatban, én is megörökítem itt ezt a receptet, jól jöhet sütni tanuló lányoknak és túlterhelt anyukáknak egyaránt. Meg bárki másnak, persze.

Hozzávalók:

25 deka liszt

25 deka cukor

1 sütőpor

0,5 kg túró

mazsola

reszelt citromhéj

2 tojás

4 dl tej

2 dkg vaj

+5 dkg vaj a tepsi kikenéséhez

A lisztet, a cukrot és a sütőport jól összekeverjük. Egy közepes tepsit jó vastagon kivajazunk - lehet, hogy soknak tűnik ez az öt deka, de tényleg kell. Ebbe beleszórjuk a száraz keverék felét, és rázogatjuk a tepsit, hogy egyenletesen szétterüljön. Elosztjuk rajta a mazsolával, citromhéjjal összekevert túrót, erre kerül a száraz keverék másik fele. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejet, és ráöntjük az eddigiekre. Apró darabokban rámorzsoljuk a két deka vajat a tetejére, és 190 fokos sütőben kb. 50 percig sütjük. Langyosra hűlve lehet már úgy-ahogy szeletelni.

Hamis túrógombóc cornflakes bundában

Amikor egy strapás időszak után a gyerekek anyáméknál időznek (legyenek áldottak a segítőkész nagyszülők!), és mi hirtelen magunkra maradunk, mindig elhatározom, hogy most aztán kialszom magam, miegymás.
De én főleg az alvásra koncentrálok.
Mert mi is megy egy átlag hétköznap éjjel? Noha este ketten fekszünk, reggel négyen ébredünk a mi, ilyenkor kicsinek tűnő, 2x2-es franciaágyunkban. Zsófika általában hozzám simul, puhán és melegen, Bence a másik oldalamon, szülei közé ékelődve csapkod, rugdos, a közös takarót küszködi lefelé, lehúzva ezzel mindenkiről. Én beszorulva a két gyerek közé, vagy maradok mozdulatlan reggelig, vagy átköltözöm az egyik üresen maradt ágyba. Vagy Apa megy át, így ritkítunk a létszámon. Hozzáteszem, korábban azért előfordult, hogy öten, néhanapján hatan kellett valahogy elhelyezkednünk, el lehet képzelni ugyanezen alapterületen hány kar és láb fonódott ösze itt-ott... Na de nagyjaink már stabilan maradnak saját fekhelyükön, a két kicsi jövöget folyton.
És elérkezik az idő, hogy vágyni kezdünk néhány átaludt éjszaka után.
Aztán egyszer csak tessék, itt a lehetőség.
Állunk az üres, csendes lakásban, és olyan furcsa az egész. Ha elutazni nem tudunk - mondjuk épp nincs rá keret, lehetőség - ez a furcsaság meg is marad. Filmeket nézünk, sétálunk, ebédelni járunk, magányosan vásárolgatok, programokat szervezünk, nyugodtan vackoljuk be magunkat a hálószobába is, tudván, nem fog senki berontani - mégis, hamarosan hiányozni kezdenek. Érthetetlen; amikor pár napja még mit nem adtam volna egy ilyen szituációért, most egyszerűen nem érzem benne otthon magam.
S ha nem is rögtön az első éjjel, de aztán hajnalban felébredek; hiányzik valami, olyan nagy ez az ágy, és fázom. Odébbgurulok, te jó ég, milyen messze van ez az Ember, mekkora ez az ágy...
Aztán eszembe jut, hogy a tejet meg elfelejtettem lemondani, ma is hoznak hat litert, de még a hűtőben is van vagy öt... Mit csináljak ennyi tejből? Aludttejet. Egy részéből legalábbis.
Aztán ott vagyok többliter aludttejjel, na most mi legyen? Ekkorra már visszajönnek a gyerekek is, szerencsére, úgyhogy egy litert ellövök hamis túrógombócra, az mindig jó.

Egy fazékban felteszem az aludttejet kevés sóval, lassan melegítem, közben kevergetem. Amikor felforrt, beleöntök egy bögre búzadarát, kevés ideig főzöm, amíg megbizonyosodom róla, hogy tényleg eléggé meg fog majd keményedni, ha kihűl. Elzárom a gázt, és egy órára elfoglalom magam valami mással. Amikor a massza langyos, vizes kézzel gombócokat formázok belőle, és meghempergetem apróra tört natúr cornflakesben, vagy pirított zsemlemorzsában, vagy porcukros darált mákban, mikor hogy.
És persze lehet enni porcukorral és tejföllel, de ezúttal eperlekvárral tálaltam.
Egyéb aludttejes receptek:
Alap:
- Aludttej gyorsan
- Kefírgomba.hu
- Túrókészítés

Édes:
- Aludttejes kalács
- Aludttejes prósza Zsuzsitól
- Orosz kefíres palacsinta (lehet sós is)
- Kefíres-tésztás süti, Kkkatti receptje a Mindmegettén, ez is nagyon jó!
- Kefíres piskóta, Kri receptje a Mindmegettén
- Kefíres sütemény

Sós:
- Aludttejes pogácsa
- Aludttejes krumplis pogácsa
- Aludttejes/kefíres kenyér E.Margittól
- Kefíres lángos szintén E.Margittól

És ha szépségápolásra vgyunk:
- Aludttejes arcpakolás

Ha lenne egy kis sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha volna néhány tojásunk...

Carl Sandburg amerikai költőtől származik ez a remek mondás, amely a tegnap esti rapid parti szervezésekor eszembe jutott.

- Süssünk szalonnát! - hangzott el közfelkiáltással a programjavaslat.

- Hívjuk el a Pista bácsiékat! - jött az újabb ötlet. Így hát felhívtuk őket:

- Nincs kedvetek szalonnát sütni?

- De van - jött a válasz. - Vigyünk valamit?

- Hááát... van szalonnátok? És... ööö... esetleg egy kis kenyér...?

Hoztak. Én addig gyorsan legyártottam néhány töki pompost, amiről mindenki azt hitte, hogy tejfölös-sonkás pizza. Annak is álcáztam, egyébként.Ezen kívül összedobtam egy egyszerű kefíres sütit, ami mindig beválik, remek a tészta szerkezete, állaga, és ezúttal a levágott szeleteket mindenki maga kente meg tetszése szerint lekvárral, vagy nutellával. A süti receptje:

2 pohár kefír

4 tojás

1 pohár olaj

1 pohár cukor

4 pohár liszt

1 cs. sütőpor

Ezeket összekeverni, és már mehet is a sütőbe. 200 fokon nagyjából 25 perc alatt sül meg.

Eredetileg porcukorból és némi citromléből kikevert fondant-nal szoktam bevonni, ami gyönyörűen megszilárdul rajta hamar, és nagyon finommá teszi az egyszerű tésztát. Ezúttal azonban le kellett mondanom róla, mert sem porcukor, sem citrom nem volt itthon.

Nos, az asztalon gyülekezett az ennivaló, ennek dacára a szalonna és a kenyér is fogyott rendesen. Az idő gyönyörű volt, az egész a kellemes nyári estéket idézte, amikor a szalonnázós partik akár 11-ig is eltarthatnak; most azért nyolc után már egészen hűvös volt. De ne legyünk telhetetlenek, végülis még csak április van.

Húsvéti dohogásaim

Ha most olyan bächerivános akarnék lenni, akkor azt mondanám, húsvétkor sonkát kell enni tormával, tojással, punktum.
Csakhogy a nagy ünnepekkor mindig előbújik belőlem a teológus, és nem hagyja, hogy szó nélkül elmenjek bizonyos tények mellett. Például, hogy az amúgy feltámadás ünnepeként számon tartott jeles napoknak, pontosabban az ünnepi szokásoknak és szimbólumoknak nem sok közük van a nevezett eseményhez; az időpont egyezik úgy-ahogy, hiszen Jézus halála a zsidó pészach, vagyis az Egyiptomból való kivonulás ünnepén történt. Nem véletlenül, persze.
A történet meglehetősen közismert, de mégis, adjuk meg a módját: amikor az Örökkévaló kihívta a zsidókat Egyiptomból, a fáraó nem igazán lelkesedett az ötletért, hogy elengedje az olcsó munkaerőt; Isten tíz csapással sújtotta az országot, mindegyik csapással megalázva annak egy-egy istenét. Az utolsó csapás megtörte a fáraó ellenállását, aki maga is elvesztette elsőszülött fiát. A zsidóknak ezen a napon házanként egy-egy bárányt kellett elkészíteni tűzön sütve, amit kovásztalan kenyerekkel, keserű füvekkel ettek meg. A bárány véréből pedig az ajtófélfára kellett kenni; aki így tett, annak házát elkerülte a pusztítás:
„Mert általmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden Istene felett ítéletet tartok én, az Úr. És a vér jelűl lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok csapás veszedelmetekre, amikor megverem Egyiptom földjét.” (Mózes II. könyve, 12:12-13)

(Aki a pészach-hal kapcsolatban szeretné továbbképezni magát, annak ajánlom Darvas István rabbi tízperces beszédét az ünnep szellemi tartalmát illetően.)

Az Újszövetségben Jézus lett ez a bizonyos bárány, akinek a kiontott vére, halála és feltámadása, vagyis egyetlen, tökéletes áldozata miatt a pusztító elkerüli a Benne hívők „házát”, életét.
Ehhez képest nálunk bárányról szó sincs, van viszont nyúl, sonka, tojás, szentelt barka, locsolkodás… Teljes a képzavar. Hogy kerül a csizma az asztalra? Mit keresnek a pogány termékenység-, és egyéb mágikus szimbólumok a keresztény ünnepen?

(Aki a témában szívesen tájékozódna, megteheti itt, itt, vagy például itt.)

Teológus hallgatóként még anno felmerült bennem a kérdés, vajon a Bibliát forgató egyházfők miért nem hívták fel a hívek figyelmét arra, hogy amennyiben keverik a szezont a fazonnal, a Szentírás szerint egyenesen átkozottak lesznek? Erre az az egyszerű válasz, hogy a pogány szokások átemelése a keresztények közé elősegíti a pogány háttérből jövők meggyökerezését a katolikus egyházban. Az meg, hogy Isten Igéjével ellentétes... háát, nem ez az egyetlen.
Ezért berzenkedem én a húsvéti szokásoktól. Meg aztán, nem is vagyok sem katolikus, sem pogány... Hogy akkor meg minek jár a szám? Hát csak úgy.

Mindamellett azt mondom, egyen sonkát, akinek jólesik; csak ne kerítsen neki ideológiai hátteret. Az ünnep jó, ha a családok nyugalmát, pihenését, egységét segíti elő, az pedig, hogy ki miben hisz, nem ilyenkor, hanem a hétköznapokban, bajban, bánatban, nehézségben, örömben mutatkozik meg. S ha már bächeresen kezdtem, hadd zárjam is az ő szavaival:
„…semmi sem lehet több annál, mint leülni a sonkatál köré, leülni együtt, és falni a húst, hagymával, retekkel és nem gondolkodni és beszélni egyébről, mint hogy a sonkaléből mi legyen.”

(A kép innen származik.)

Ha a társaság focimeccset néz...

Van egy kis társaság, akik időnként nálunk jönnek össze BL-meccseket nézni. Ma is így van ez, és ilyenkor mindig összedobok valamit a hálás közönségnek.
Ezúttal tanácstalan voltam, mígnem Maxnál megláttam a megoldást: az elegáns nevű töki pompost, ami nem igazán tudom, miben tér el a pizzától. Talán annyi a különbség, hogy a tésztát - amiben nincs oregano - vastagabbra hagyják, a feltét pedig nem paradicsomos, hanem tejfölös.
Egyszerű kenyértésztát készítek 3 dl víz, 3 dkg élesztő, kis cukor, kb. 70 dkg liszt, fél deci olaj, és só keverékéből. Ne legyen ragacsos, az a lényeg. Kelni hagyom, aztán kicsit átgyúrom, négy cipóra szedem a tésztát, 20 perc kelés után szépen kézzel szétnyújtom a pizzasütő méretére, hangsúlyozom, kézzel. Nemrég láttam egy műsorban, ahogy egy olasz pizzaszakács viszonyult a tésztához: sértésnek vette szinte, hogy a tanoncok sodrófával, tenyércsapkodással estek neki. Azóta én is figyelek a lelkére.
Szóval, kinyújtogatom, majd fokhagymás-sós-tejfölös szósszal bőségesen megkenem, és jöhet rá, ami van. Ezúttal hagyma, szalonna, és jó sok sajt került a tetejére. (Ebben az állapotában látható a képen, amiért újfent elnézést kérek, a gépem szombatig Londonban időzik, addig kénytelen vagyok egy telefonnal operálni...)
210 fokos sütőben 25 perc alatt sütöm meg.

És amíg a fiúk szurkolnak, én újra megnézem nagy kedvencemet, az Open Stage Székelylend "Aranka, szeretlek" című művét. Nagyjából egy éve hívta fel rá a figyelmemet egy ismerősöm, azóta láttam vagy százszor, mégis, újra és újra megnevettet. Ha valaki rászánja ezt a pár percet, különösen az utolsó mondatot ajánlom figyelmébe. Csak hogy értsük a férfilelket...:-)

Londonba ment a lányom...

...és magával vitte a fényképezőgépet. Úgyhogy meg vagyok lőve.

Iskolai szervezés, összesen (kísérőtanárok, néhány bátor szülő) 50 fő utazott el egy jópofa busszal. De busszal...

Mivel a suliban ugyanekkor egy másik csoport Erdélybe kirándul, a sok tanár hiányzása miatt pénteki kezdettel kitört a tavaszi szünet, és tart egészen 15-ig.

Ezért a maradék három csemetével ma, ebben a gyönyörű tavaszi/nyári időben nagyot kirándultunk, este szalonnát és kolbászt sütöttünk az udvaron. Remek nap volt!

Ebédre, indulás előtt még összedobtam egy kis ezt-azt, vagyis: medvehagymás fokhagymakrémlevest, és zöldságágyon sült csirkecombokat. Utóbbiról Emberem telefonjával próbáltam képet készíteni, így sikerült:

Ez van, az ízére viszont nem volt panasz. A combokat bedörzsöltem sóval, és kevés olajon pirosra sütöttem. Közben egy tepsit kibéleltem alufóliával úgy, hogy majd össze is tudjam zárni. Beleöntöttem többféle zöldséget: hagymákat felkarikázva, karfiolt, brokkolit, répát, egy fej fokhagymát gerezdjeire szedve, héjában. Megöntöztem 2 deci tejszín+2 deci fehérbor, só, bors, szerecsendió keverékével, rátettem a combokat, befedtem a fóliával úgy, hogy azért a gőz távozni tudjon, és a 220 fokos sütőben hagytam sülni 40 percig. Utána szétnyitottam a fóliát, és még addig sütöttem a tepsi tartalmát, amíg a csirkecombok bőre ropogós nem lett.

Vígaszsüti

11 éves Bálint fiam a napokban megkapta élete első, vágyva vágyott Converse cipőjét. Rendkívül büszkén jött hazafelé a 42-es csónakban, mindenkinek megmutatta, esténként törölgette, simogatta, becézgette.
Mígnem, ma megtörtént a tragédia.
A bal cipő belső bokarészén elhelyezett Converse felirat focizás közben, egy Bence részéről megesett becsúszás következtében elmosódott. Mert arról azért megfeledkezett a drága újcipős, hogy nem ebben kellene futballozni.
No, jön fel az udvarról zokogva, fuldokolva, én mindjárt elképzeltem, hogy nyílt törése van, netán erősen vérző fejseb, belső sérülés...
Aztán felér, látom, nem sántít, nem vérzik, nem fogja sehol, csak bömböl.
-MI VAN??? - szóltam rá erélyesebben, mivel többszöri halkabb kérdésre nem válaszolt.
- A Bence... a Benceeee.... megáááughogthtaaaa... fociztunk.. éééésh bbehecsuhuszotthhh, éhss mohhosta fhelihirahaaat...
- Megrúgott? Hol?
- A cipőmet!!! Elmosódott a felirat...! A Bence miatt, az új cipőm...
Nos, további félóra-óra telt el, mire már nem sírt, és arról is meg tudtam győzni, hogy valójában nem Bence tehet az egészről. Előkereste a cipő blokkját, mondván, visszaviszi, cseréljék ki - aztán, amikor felvilágosítottam arról, hogy ilyesmi miatt nem cserélnek, újabb könnyzápor következett. Végül piros alkoholos filccel javított valamit a feliraton, ez határozottan hozzájárult lelki nyugalma helyrebillenéséhez, meg aztán az, hogy befenyítettem: legközelebb valami olcsó kínai vacakot kap, amiatt nem csinál ekkora hisztit. Na ez, meg az agonizálás órájában összeállított csokis-túrós muffin hatott.
A recept a következő:
Fél kg túró
2 tojás
6 dkg vaj
15 dkg cukor
1 citrom leve, reszelt héja
3 dkg búzadara
1 cs csokis pudingpor
1 cs sütőpor

A vajat, a cukrot és a tojásokat jól kikevertem, belecsavartam a citrom levét, belereszeltem a héját; a masszát a túróhoz öntöttem, és ezt is igyekeztem a lehető legjobban egyneműsíteni. A többi hozzávalót is beleraktam, majd az egész keveréket elosztottam a két 6-os szilikon muffinformába.
170 fokos sütőben sült kb. 35 percet.

Nagyjából 15 perc alatt tűnt el ez egész.



(Eredetileg ebben a formában készítettem.)