2009. december 31., csütörtök
Az idei utolsó szülinap
Bálint fiam 12 éve, december 30-án született olyan megfontolásból, hogy mivel már túlhordott volt tíz nappal, és egyre biztosabb császáros, az orvos nem akart műtétet saját szilveszteri programként. Már két hete kórházban tartottak, szülőnők jöttek-mentek, én maradtam, mint valami kövület. Az egyik doki elment szabadságra, amikor visszajött, döbbenten nézett rám: "nahát, maga még itt van? Szegény..." Szóval, harmincadikán a saját orvosom nézegette a papírjaimat, vizsgálgatott, nyomkodott, vakargatta a fejét időnként, aztán megkérdezte: "ettél ma már valamit?" "Hát," mondtam, "nem adtak, hátha ma műtét lesz..." "Ja, te már így készültél? Akkor menjünk..." Így született meg Bálint Szilveszter előtt egy nappal.
Másnap este a nővérek, beteghordók, az ügyeletes orvos kisebb bulit rendeztek a társalgóban, ahova engem is invitáltak, ott is voltam, bár azért nem táncoltam... Aztán éjfél után jött egy kismama szülni, és huss, mindenki szétrebbent.
A tegnapi szülinapi mikrobulira (négy gyerek jött vendégségbe mindössze) anyósom receptjei közül választottam egyet, amelyik Nagy indiánfánk néven fut. Az eredeti recept így szól:
6 tojás sárgáját 6 evőkanál porcukorral és késhegynyi szódabikarbónával nagyon habosra keverünk. Hozzáadunk 6 evőkanál lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kikent tortaformában megsütjük. Ha kihűlt, tetejéről ujjnyi vastag szeletet levágunk, az alsó fél belsejét pedig kikaparjuk. Ezt 3 dl felvert tejszínnel és 3 evőkanál porcukorral keverjük össze, visszatöltjük az üregbe és a levágott lapot visszatéve rá, az egészet a feje tetejére állítjuk. Keserű csokoládé-öntettel vonjuk be, amelyhez egy kanál kakaót 2 kanál cukorral tűzről levéve simára keverünk, benne 2 dkg vajat. Langyosan öntjük az indiáner bombára, és megdermesztjük. Hűtőszekrényben jól kifagyasztjuk.
Mivel tíz személyre készült a torta, 8 tojásból készítettem a piskótát. A tölteléket illetően kicsit változtattam a recepten: felolvasztottam egy tábla étcsokit, összemelegítettem 1 dl tejszínnel, és ebbe forgattam bele a piskóta kikapart belsejét. Utána kevertem össze a 3 dl felvert tejszínnel.
A bevonatot is 1 tábla csoki+1 dl tejszín keverékével készítettem, nem a recept szerint; szépen megszilárdult, de ettől nem szabad azt várni, hogy majd kemény is lesz.
Jobb ötlet és idő hiányában tejszínhabbal díszítettem.
Nem volt rá panasz.
Másnap este a nővérek, beteghordók, az ügyeletes orvos kisebb bulit rendeztek a társalgóban, ahova engem is invitáltak, ott is voltam, bár azért nem táncoltam... Aztán éjfél után jött egy kismama szülni, és huss, mindenki szétrebbent.
A tegnapi szülinapi mikrobulira (négy gyerek jött vendégségbe mindössze) anyósom receptjei közül választottam egyet, amelyik Nagy indiánfánk néven fut. Az eredeti recept így szól:
6 tojás sárgáját 6 evőkanál porcukorral és késhegynyi szódabikarbónával nagyon habosra keverünk. Hozzáadunk 6 evőkanál lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kikent tortaformában megsütjük. Ha kihűlt, tetejéről ujjnyi vastag szeletet levágunk, az alsó fél belsejét pedig kikaparjuk. Ezt 3 dl felvert tejszínnel és 3 evőkanál porcukorral keverjük össze, visszatöltjük az üregbe és a levágott lapot visszatéve rá, az egészet a feje tetejére állítjuk. Keserű csokoládé-öntettel vonjuk be, amelyhez egy kanál kakaót 2 kanál cukorral tűzről levéve simára keverünk, benne 2 dkg vajat. Langyosan öntjük az indiáner bombára, és megdermesztjük. Hűtőszekrényben jól kifagyasztjuk.
Mivel tíz személyre készült a torta, 8 tojásból készítettem a piskótát. A tölteléket illetően kicsit változtattam a recepten: felolvasztottam egy tábla étcsokit, összemelegítettem 1 dl tejszínnel, és ebbe forgattam bele a piskóta kikapart belsejét. Utána kevertem össze a 3 dl felvert tejszínnel.
A bevonatot is 1 tábla csoki+1 dl tejszín keverékével készítettem, nem a recept szerint; szépen megszilárdult, de ettől nem szabad azt várni, hogy majd kemény is lesz.
Jobb ötlet és idő hiányában tejszínhabbal díszítettem.
Nem volt rá panasz.
2009. december 30., szerda
Menza-álom: gyümölcsmártás és pirított dara
Nekem ez volt a menzai kedvencem, azt hiszem. Gyümölcsmártás - többnyire meggy - és rengeteg dara. A hús nem is volt érdekes. A meggy sem. Csak a dara és a mártás leve.
Amikor kezdő háziasszonyként először nekiálltam ezeknek, komoly kudarc ért; na nem a gyümölcsmártás miatt, az egyszerű. A pirított dara készítését viszont senki nem mondta el, olyan magától értetődő volt, mint a leves berántása, gondolom. Aztán úgy odaégett, hogy egy napig szellőztettem utána, mégis érzetem a szagát. Később rájöttem, hogy valóban egyszerű, de néhány trükköt tudni kel hozzá, hogy úgy sikerüljön, ahogy kell.
A mártás készülhet friss, fagyasztott és konzerv meggyből. Ilyenkor télen értelemszerűen a két utóbbi verzióból válogathatunk. A fagyasztott esetében feltesszük főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Dobunk a vízbe fél citromot, akinek van fűszerzacskója, az abba tehet pár darab egész fahéjat és szegfűszeget. Én őrölttel is szoktam készíteni, azt viszont nem szeretem, ha a kemény fűszerdarabokat a számból kell kihalásznom. Dobhatunk bele fél vaníliarudat is.
Tehát, a vizet ízlés szerint megcukrozzuk, és amikor forr, 3-5 deci tejfölben elkevert 3-4 evőkanál liszttel behabarjuk. Vagyis: a legjobb, ha egy kis edényben habverővel összekeverjük a tejfölt a liszttel, és közben merünk hozzá a meggy levéből. Higítgatjuk vele, majd amikor úgy látjuk, hogy már nem csomós, beleborítjuk a lábasba, és gyorsan elkeverjük.
Felforraljuk, és elzárjuk alatta a lángot. Kidobjuk belőle a citromot.
Konzerv esetében ugyanígy járunk el, csak nem nagyon kell hozzá plusz vizet engednünk.
Na és most jön a dara.
Fontos, milyen edényben készül, mert vacak vékonyaljúban pillanatok alatt megég. Én leginkább a vastagtalpú serpenyőmet szeretem erre a célra befogni. Ugyancsak lényeges, hogy az edényünknek legyen fedője, amit a kezünk ügyébe készítünk.
Tehát 3-4 evőkanál olajat hevíteni kezdünk, és amikor elég meleg, beleöntünk egy pohárnyi darát (mivel mi sokan vagyunk, 3 decissel dolgozom). A poharat teleöntjük hideg vízzel, és a tűzhely mellé tesszük. Folyamatosan keverjük a darát, közben adunk hozzá fél kávéskanál sót. Ez fontos, ha nincs benne só, ízetlen lesz. Tehát keverjük, keverjük - nem hagyjuk ott! -, és egyszer csak észrevesszük, hogy az alja pirul. Fokozott figyelemmel keverjük, és pár perc múlva, amikor úgy látjuk, egyenletesen átpirult, de nem ég, ráborítjuk a pohár vizet, majd gyorsan még egyet, átkeverjük, lefedjük, elzárjuk a lángot. Öt perc alatt beszívja a vizet, akkor újra alaposan átforgatjuk, és lehet tálalni.
A menzán tettek mellé egy szeletet a levesben főtt marhahúsból is, de nekem ez nem hiányzik.
Amikor kezdő háziasszonyként először nekiálltam ezeknek, komoly kudarc ért; na nem a gyümölcsmártás miatt, az egyszerű. A pirított dara készítését viszont senki nem mondta el, olyan magától értetődő volt, mint a leves berántása, gondolom. Aztán úgy odaégett, hogy egy napig szellőztettem utána, mégis érzetem a szagát. Később rájöttem, hogy valóban egyszerű, de néhány trükköt tudni kel hozzá, hogy úgy sikerüljön, ahogy kell.
A mártás készülhet friss, fagyasztott és konzerv meggyből. Ilyenkor télen értelemszerűen a két utóbbi verzióból válogathatunk. A fagyasztott esetében feltesszük főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Dobunk a vízbe fél citromot, akinek van fűszerzacskója, az abba tehet pár darab egész fahéjat és szegfűszeget. Én őrölttel is szoktam készíteni, azt viszont nem szeretem, ha a kemény fűszerdarabokat a számból kell kihalásznom. Dobhatunk bele fél vaníliarudat is.
Tehát, a vizet ízlés szerint megcukrozzuk, és amikor forr, 3-5 deci tejfölben elkevert 3-4 evőkanál liszttel behabarjuk. Vagyis: a legjobb, ha egy kis edényben habverővel összekeverjük a tejfölt a liszttel, és közben merünk hozzá a meggy levéből. Higítgatjuk vele, majd amikor úgy látjuk, hogy már nem csomós, beleborítjuk a lábasba, és gyorsan elkeverjük.
Felforraljuk, és elzárjuk alatta a lángot. Kidobjuk belőle a citromot.
Konzerv esetében ugyanígy járunk el, csak nem nagyon kell hozzá plusz vizet engednünk.
Na és most jön a dara.
Fontos, milyen edényben készül, mert vacak vékonyaljúban pillanatok alatt megég. Én leginkább a vastagtalpú serpenyőmet szeretem erre a célra befogni. Ugyancsak lényeges, hogy az edényünknek legyen fedője, amit a kezünk ügyébe készítünk.
Tehát 3-4 evőkanál olajat hevíteni kezdünk, és amikor elég meleg, beleöntünk egy pohárnyi darát (mivel mi sokan vagyunk, 3 decissel dolgozom). A poharat teleöntjük hideg vízzel, és a tűzhely mellé tesszük. Folyamatosan keverjük a darát, közben adunk hozzá fél kávéskanál sót. Ez fontos, ha nincs benne só, ízetlen lesz. Tehát keverjük, keverjük - nem hagyjuk ott! -, és egyszer csak észrevesszük, hogy az alja pirul. Fokozott figyelemmel keverjük, és pár perc múlva, amikor úgy látjuk, egyenletesen átpirult, de nem ég, ráborítjuk a pohár vizet, majd gyorsan még egyet, átkeverjük, lefedjük, elzárjuk a lángot. Öt perc alatt beszívja a vizet, akkor újra alaposan átforgatjuk, és lehet tálalni.
A menzán tettek mellé egy szeletet a levesben főtt marhahúsból is, de nekem ez nem hiányzik.
2009. december 26., szombat
Egy ajándék, egy süti
Bár ez az ajándék nem szó szerint a konyhában készült, hanem számítógépen, mégis ide tartozhat. Amint arról már többször írtam, anyósom nyár elején, hirtelen távozott közülünk; a holmijait rakosgatva kezembe akadt a receptes füzete, amiben megtaláltam több olyan süti receptjét, amelyeket minden ünnep alkalmával elkészített.
Az egyik ilyen a majomkenyér, fiatalabbik sógorom nagy kedvence. Az jutott eszembe, hogy a szétesőben levő füzet tartalmát begépelem, A5-ös méretben kinyomtatom, lamináltatom, és lefűzöm egy gyűrűs mappába - jó ajándék lesz a sógoromnak, aki ezután kedvére rendelheti feleségétől a népszerű édességeket...
Jól kitaláltam, büszke is voltam az ötletre, mégsem oszthattam meg veletek, mert a sógornőm is olvassa a blogot - így odalett volna a meglepetés. De most! Eljött az idő.
Szóval, a begépelést Nóra lányom végezte, a nyomtatást és a laminálást szakemberre bíztam; az A5-ös gyűrűs mappa beszerzése nem volt egyszerű, és bár nem ilyen borítót terveztem, a végén ennyire futotta.
A laminálás a legjobb benne, mivel a kívánt süti receptjét az ember (konkrétan a sógornőm) kiveszi a mappából, beviszi a konyhába, és ha rá is cseppen valami, egyszerűen le lehet törölni.
Persze, a karácsonyi családi összejövetelre elkészítettem a majomkenyeret. Az eredeti recept így szólt:
1 margarint felolvasztunk, beleteszünk ½ kg kristálycukrot és 1 dl tejet. Felforraljuk, s ha jól forr, elkeverünk benne 2 evőkanál lisztet, 4 dkg kakaót, ezzel besűrítjük. 5 dkg vágott és 15 dkg darált diót, 30 dkg vagdalt kekszet és 10 dkg mazsolát keverünk még hozzá. Vizes kézzel rúd alakúra formáljuk, jól kifagyasztjuk.Kicsit módosítottam rajta, mert a cukor mennyiségét rettentő soknak találtam, és szerintem a lisztes sűrítés is felesleges. Az én verziómban a hozzávalók listája így alakult:
25 deka vaj
2 dl víz
25 deka cukor
3 ek kakaópor
10 deka mazsola
10 deka durvára és
20 deka finomra darált dió
30 deka háztartási keksz apróra törve (pl. egy sodrófa segítségével)
10 deka finomra darált háztartási keksz
A vajat megolvasztottam és összeforraltam a vízzel, ezután tettem bele a többi hozzávalót. Fóliával bélelt püspökkenyér formába nyomkodtam, és éjszakára a hűtőbe tettem.
Dacára a megváltoztatott mennyiségeknek, illetve hozzávalóknak, a sógorom azt mondta: ez az.
2009. december 25., péntek
Karácsonyi halászlé - bográcsban
A minap meséltem, hogy apósom nemrég beállított hat kiló hallal. Balatoni ponty, konyhakészre feldolgozva. Aztán az is kiderült, úgy gondolta, én főzzem meg halászlének. Ám legyen, törődtem bele.
Mintha csak egy tavaszi délután lenne, olyan volt az időjárás tegnap. Miért ne készülhetne bográcsban a halászlé? - vetődött fel a kérdés. És hát tényleg, miért is ne?
Lecuccoltuk az udvarra a CD-lejátszót, beizzítottuk a karácsonyi dalokkal, vittem egy kisebb bödön forraltbort, továbbá kisikáltam a téliesített bográcsot. Szólt a zene, jó volt a hangulat, jöttek a szomszédok nagy csodálkozva - végül is nem mindennapi látvány ez, ha jól meggondoljuk.
Mintha csak egy tavaszi délután lenne, olyan volt az időjárás tegnap. Miért ne készülhetne bográcsban a halászlé? - vetődött fel a kérdés. És hát tényleg, miért is ne?
Lecuccoltuk az udvarra a CD-lejátszót, beizzítottuk a karácsonyi dalokkal, vittem egy kisebb bödön forraltbort, továbbá kisikáltam a téliesített bográcsot. Szólt a zene, jó volt a hangulat, jöttek a szomszédok nagy csodálkozva - végül is nem mindennapi látvány ez, ha jól meggondoljuk.
A metódus a következő volt: megpucoltam és apróra vágtam négy fej hagymát, olajon megdinszteltem. Három púpos evőkanál házi pirospaprikát tettem rá, gyorsan elkevertem, és felöntöttem vízzel. Beletettem azokat a hal-alkatrészeket, amelyeket passzírozásra szántam, a vizet kiegészítettem úgy, hogy ellepje a halhúst. Sóztam, két gerezd összenyomott fokhagymagerezdet, egy egész paradicsomot adtam hozzá, és forrni hagytam negyven percen át. Ezután kidobtam belőle a paradicsomot, átpasszíroztam a főtt halat, a pépet visszaöntöttem a lébe, és beletettem az egész halszeleteket és az ikrát az utolsó tíz percre. Készen volt, és ekkor apósom is megérkezett.
Időközben a gyerekek feldíszítették a fát.
Aztán azon izgultak, hogy ne kelljen enni még az ajándékozás előtt, mert ők azt nem bírják kivárni. Na jó, mondtuk, legyen.
Ekkor már mindenki boldog volt, úgyhogy következett a halászlé próbája, az evés. Jól vizsgáztam, azt hiszem.
2009. december 24., csütörtök
Kellemes ünnepeket!
Ez a nap is elérkezett, bár Zsófi, a legkisebb pár napja bejelentette, ő nem szeretné, hogy már karácsony legyen.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert csak pár napig tart, és újra egy évet kell rá várni, az meg olyan sok!
Így van ez, ha akarjuk, ha nem, a napok rohannak. Közben kitavaszodott, úgyhogy az is lehet, hogy hamarosan ilyen lesz az ünnepünk:
- Miért? - kérdeztem.
- Mert csak pár napig tart, és újra egy évet kell rá várni, az meg olyan sok!
Így van ez, ha akarjuk, ha nem, a napok rohannak. Közben kitavaszodott, úgyhogy az is lehet, hogy hamarosan ilyen lesz az ünnepünk:
De azt legalább elmondhatjuk, hogy idén volt hó és hideg. A tavaszias időjárást kihasználva tegnap este végül úgy döntöttünk, a halászlét ma bográcsban főzzük meg, az udvaron...
Ilyen karácsonyunk sem volt még, de én állok elébe, szerintem jó lesz!
Azt nem mndom, hogy a napokban nem jelentkezem, de addig is minden kedves olvasómnak, bloggertársamnak kellemes ünnepeket, nyugalmas napokat kívánok!
2009. december 23., szerda
Mit kezdjünk egy hiperaktív apóssal?
Kapcsolatunk az elmúlt másfél évtizedben eléggé érdekesen alakult; velem leginkább a kedélyes távolságtartást, férjemmel szemben valami homályos okú néma haragot gyakorolt. Anyósommal sem volt jóban, meg a világgal sem, és azt hiszem, magával sem.
Aztán azzal, hogy anyósom meghalt, úgy tűnik, átértékelődött benne sok minden. Alapvetően megváltozott a magatartása felénk, ő, aki régen épphogy visszaböfögött köszönésképpen, most hálás minden telefonhívásért, ha meg is látogatjuk, szinte könnybe lábad a szeme.
Nem voltunk vele annyit az elmúlt tizenöt évben, mint az utóbbi hat hónapban.
Mesél, játszik az unokáival, beszélget velünk, nevetgél, és néha, egy-egy félmondattal végrendelkezik. Mondjuk úgy, hogy "azért jó lenne, ha ezt a házat majd megtartanátok"; vagy, amikor a szőlőről beszélünk, s hogy el tudjuk képzelni azt, hogy majd valamikor mi is művelnénk, azt mondja: "jól van, ezt már szeretem! Kár lenne ám kivágni ezeket..."
Na, szóval három hete beállított hat kiló konyhakész hallal, be tudom-e rakni a fagyasztóba, mert az övébe nem fér. Persze, mondtam, és be is tuszkoltam. Aztán egy hete mozgolódni kezdett (mármint após), hogy is lesz ez a karácsony. Mondtuk neki, legyen nálunk, örömmel el is fogadta a meghívást. Aztán a menü felől kezdett érdeklődni; a férjemet kérdezte, mit fogok főzni, mert hát azért kéne töltött káposzta vagy halászlé... Melyik napon mit tervezek, lesz-e annyi, hogy a sógoroméknak is elég legyen?
Eddig minden évben volt.
Nade mi lesz a hallal? Akkor ugye megfőzöm?
Hát ugye, én nem terveztem. Végiggondoltam, hogy sólet, camembert leveles tésztában, meg még egy-két apróság... de halászlé... nem is nagyon szeretem.
Jó, jó, de ugye megfőzöm? Mert ha én nem, akkor ő.
Akkor inkább én.
Hát így jártam.
Most állok neki.
2009. december 22., kedd
A bejgli
Elkészült az első adag mákos bejgli (vagy inkább bejglis mák); remek lett, viszont a receptet illetően lenne néhány helyesbítésem.
Azt a leírást követtem, ami alapján tavaly készítettem, és azt kell látnom, kissé slendrián voltam akkor. Ez betudható kezdő bloggerségemnek, de meglehetősen kellemetlen annak, aki mondjuk úgy akarná csinálni, ahogy én anno itt állítottam.
A töltelék hozzávalóit a következőképp jegyeztem le:
A tészta hozzávalóival semmi gond:
1 dl tej
3 ek. cukor
2 dkg élesztő
só
Na de most jön az, amit revideálnom kell.
"A tésztához a hozzávalókat a tejjel kezdve a kenyérsütőgépbe dobáltam, és összekevertettem vele, úgy 20 perc alatt." Ööö... Hát, ez így elég hülyén hangzik, és nem is emlékszem rá, hogyan csináltam. Most azt mondom, hogy először azt az egy deci tejet öntsük egy kis pohárba, keverjünk el benne egy teáskanál cukrot, és futtassuk fel benne az élesztőt. Amíg ez megtörténik, a lisztet egy tálban morzsoljuk el a vajjal a két tenyerünk között addig, amíg nagyjából egynemű anyagot nem kapunk. Na ekkor tényleg beleöntöttem a kenyérsütőbe a tejet, hozzáadtam a tojásokat, és az összes többi hozzávalót is, majd elindítottam a gépet, hadd keverje. De ezt azért tettem, mert nincs robotgépem; ha lenne, simán azzal dolgoztam volna. Így is egy olyan hat-hét perc után láttam, hogy ennél jobban nem fogja tudni összekeverni, kivettem hát a tésztát az üstből, és még kézzel gyúrogattam néhány percig. Két cipóra osztottam, fóliába csomagoltam, és hűtőbe tettem.
Félóra múlva elővettem, téglalapra nyújtottam a cipókat, a cikk-cakkos széleket levágtam, azokat újra összegyúrtam, és egy kis téglalapot abból is nyújtottam. A téglalapokat megkentem egyenletesen a töltelékkel úgy, hogy a széleken és a végén 3 cm üresen maradjon. Feltekertem őket, de úgy, hogy közben a két szélét mindegyiknek behajtottam, hogy majd sütés közben ne folyjon ki a töltelék. Így lett két jó nagy rúd, és egy kis "zsebbejgli".
Amikor kivettem a sütőből a bejgliket, felkiáltottam: odanézzetek, csak az egyik repedt ki!
Mire a nagyobbik lányom:
- Csak az egyik? Biztos a másikba túl kevés tölteléket tettél!
A kis cinikus... De nem, nem volt igaza egyébként, mindegyikben bőven van.
A zsebbejgli meg jó kis ajándék. El is határoztam, gyártok belőle egy tepsivel.
Azt a leírást követtem, ami alapján tavaly készítettem, és azt kell látnom, kissé slendrián voltam akkor. Ez betudható kezdő bloggerségemnek, de meglehetősen kellemetlen annak, aki mondjuk úgy akarná csinálni, ahogy én anno itt állítottam.
A töltelék hozzávalóit a következőképp jegyeztem le:
"70 dkg darált mák
40 dkg cukor (ez szerintem kicsit sok)
citromhéj
4 dl fehérbor
fahéj
mazsola
2 dkg vaj
baracklekvár"
Nos kérem, a 70 deka mák rengeteg. Most csak hatvan dekából készítettem, de így is olyan vastag lett a töltelék, hogy az egyik rúdban a tészta alig látszott. A 40 deka cukor tényleg sok, de a 25 deka kevés; ezúttal a 25 deka cukor mellé mézet tettem még. Baracklekvár helyett pedig a saját gyártású szilvalekváromat használtam, amiben gyakorlatilag nincs hozzáadott cukor. Tehát, a töltelék hozzávalóinak listája így alakult:
4 dl fehérbor
1 tk fahéj
25 dkg cukor
8 dkg mazsola
- ezeket összeforraltam, és forrni hagytam úgy 5 percig. Ekkor adtam hozzá
60 deka darált mákot
1,5 dl langyos mézet,
és annyi szilvalekvárt, hogy az egész összeálló legyen, ne potyogjon.
Hűlni hagytam.
A tészta hozzávalóival semmi gond:
50 dkg liszt
25 dkg vaj1 tojás
2 tojássárga1 dl tej
3 ek. cukor
2 dkg élesztő
só
Na de most jön az, amit revideálnom kell.
"A tésztához a hozzávalókat a tejjel kezdve a kenyérsütőgépbe dobáltam, és összekevertettem vele, úgy 20 perc alatt." Ööö... Hát, ez így elég hülyén hangzik, és nem is emlékszem rá, hogyan csináltam. Most azt mondom, hogy először azt az egy deci tejet öntsük egy kis pohárba, keverjünk el benne egy teáskanál cukrot, és futtassuk fel benne az élesztőt. Amíg ez megtörténik, a lisztet egy tálban morzsoljuk el a vajjal a két tenyerünk között addig, amíg nagyjából egynemű anyagot nem kapunk. Na ekkor tényleg beleöntöttem a kenyérsütőbe a tejet, hozzáadtam a tojásokat, és az összes többi hozzávalót is, majd elindítottam a gépet, hadd keverje. De ezt azért tettem, mert nincs robotgépem; ha lenne, simán azzal dolgoztam volna. Így is egy olyan hat-hét perc után láttam, hogy ennél jobban nem fogja tudni összekeverni, kivettem hát a tésztát az üstből, és még kézzel gyúrogattam néhány percig. Két cipóra osztottam, fóliába csomagoltam, és hűtőbe tettem.
Félóra múlva elővettem, téglalapra nyújtottam a cipókat, a cikk-cakkos széleket levágtam, azokat újra összegyúrtam, és egy kis téglalapot abból is nyújtottam. A téglalapokat megkentem egyenletesen a töltelékkel úgy, hogy a széleken és a végén 3 cm üresen maradjon. Feltekertem őket, de úgy, hogy közben a két szélét mindegyiknek behajtottam, hogy majd sütés közben ne folyjon ki a töltelék. Így lett két jó nagy rúd, és egy kis "zsebbejgli".
Sütőpapírral borított tepsire raktam, megkentem őket tojással, és közel egy órára betettem a hűtőbe.
Amikor kivettem, lekentem mindhármat tojásfehérjével is, merthogy állítólag ettől lesz márványos. Közben már melegítettem a sütőt 200 fokra, mert ez állt a receptben. Tavaly azt ígértem, 35 perc alatt sülnek meg.
Nos, 200 fokon tíz perc múlva már olyan szépen pirult a tetejük, hogy visszavettem a hőfokot 180-ra, és húsz perc elteltével alufóliát is borítottam rájuk, nehogy megégjenek. Így valóban 35 perc kellett.
Amikor kivettem a sütőből a bejgliket, felkiáltottam: odanézzetek, csak az egyik repedt ki!
Mire a nagyobbik lányom:
- Csak az egyik? Biztos a másikba túl kevés tölteléket tettél!
A kis cinikus... De nem, nem volt igaza egyébként, mindegyikben bőven van.
A zsebbejgli meg jó kis ajándék. El is határoztam, gyártok belőle egy tepsivel.
2009. december 21., hétfő
No more Last Christmas! - avagy a karácsonyi zene
Nagyjából a végére értem a karácsonyi ajándékvásárlásnak. Már csak azért is vártam ezt, mert úgy éreztem, még egyszer nem bírnám meghallgatni a Last Christmas-t George Michaeltől, sőt, bármennyire is kedveltem eddig, arra sem vágyom már, hogy egy újabb üzletben Michael Buble elbúgja, hogy "Chestnuts roasting on an open fire...".
Az egyetlen, amit még elviselek, az Chris Reától a Driving Home For Christmas. Úgyhogy, aki hozzánk jön, azt kénytelen hallgatni.
Nem értem, miért van az, hogy nem igazán születnek új karácsonyi dalok, olyanok, amelyek népszerűek is lesznek. Én is a '60-as évekbeli amerikai slágereket szeretem, és azt látom, az amik nem reszkíroznak: ugyanazt a pár dalt újítgatják fel, elénekeltetik ezzel is, azzal is...
Ti mit hallgattok?
Az egyetlen, amit még elviselek, az Chris Reától a Driving Home For Christmas. Úgyhogy, aki hozzánk jön, azt kénytelen hallgatni.
Nem értem, miért van az, hogy nem igazán születnek új karácsonyi dalok, olyanok, amelyek népszerűek is lesznek. Én is a '60-as évekbeli amerikai slágereket szeretem, és azt látom, az amik nem reszkíroznak: ugyanazt a pár dalt újítgatják fel, elénekeltetik ezzel is, azzal is...
Ti mit hallgattok?
2009. december 20., vasárnap
ZILÁlt vagyok
Ó, bárcsak az enyém lehetne valamelyik... - sóhajtottam, és égi jelnek vettem, amikor másnap a postaládámban felfedeztem Ziláék tesztcsapat-toborzó pályázati kiírását. Aki becsületesen teljesíti a tesztfeladatot, megtarthatja az általa tesztelésre választott formát - ígérték. Pályáztam hát, és óriási örömömre be is kerültem a 15 tagúra bővített csapatba. Itt meg kell azt is jegyeznem, hogy nagyon tetszik, és rendkívül haladó szellemiségű menedzsmentről árulkodik, hogy (a profik mellett) direkt gasztrobloggerek közül tobroztak versenyzőket.
A kocka-formát kértem, így ezt, a formaleválasztó spray-t és az oktató dvd-t megkaptam a napokban, azóta nem hagy nyugodni, mi mindent is készítsek. A kötelező feladat valamit sütéssel, valamit fagyasztással készíteni, harmadikként szabadon választható bármi.
Nos, ma elkészült az első, formaavató sütemény. Óriási. Azért is ragadtam billentyűzetet, hogy még most javasoljam: aki tanácstalan, mit ajándékozzon gasztromán rokonának/barátjának stb., és az összeg megfelel: vegyen Zila tortaformát! Valami fantasztikus, amikor felvágod a desszerted, és a tésztában belül lágy krém vár, mint egy bonbonban... És persze nemcsak sütemények, de hidegkonyhai készítmények, kis töltött falatok számára is ideális.
Na de most ennyi rajongó bevezetés után jöjjön a süti.
Mákos-aszalt gyümölcsös kockák csokikrémmel töltve
Hozzávalók:
15 dkg aszalt szilva
10 dkg egyéb aszalt gyümölcs vegyesen (barack, datolya, eper, mazsola)
tej
17, 5 dkg vaj
egy vaníliarúd kikapart belseje
3 tojás
20 dkg mák
10 dkg liszt
3 ek szilvalekvár
fél sütőpor
1 kk rumaroma
A krémhez:
15 dkg étcsoki
1,5 dl tejszín
Az aszalt gyümölcsöket aprítóban összevágatom, majd annyi tejben, amennyi éppen ellepi, 6-8 percre felteszem főni. Időközben utánaöntök még egy kis tejet, ha nagyon eltűnnek. Kevergetni kell, nehogy odakapjon. Hagyom kihűlni.
A puha vajat kikeverem a vanília kikapart belsejével. Egyenként beledolgozom a tojásokat, majd hozzáadom a gyümölcsös pépet. Ezután jöhet bele a mák, a sütőporral elkevert liszt, a lekvár, a rumaroma.
Jól elkeverem. A formát befújom a leválasztó spray-vel, a sütőből előzetesen kivett rácsra helyezem, és ekkor töltöm bele a süti tésztáját. Teletöltve ugyanis már eléggé nehézkes mozgatni, könnyen pórul járhatunk.
A rácsot a munkaasztalhoz ütögetem, hogy tömörödjön a tészta, é jól elsimítgatom a tetejét. Ebben a műveletben legközelebb alaposabb leszek, néhol ugyanis maradtak légbuborékok, bár nem sok.
180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöm.
A kész tésztáról azonnal eltávolítom a formát. Ha kihűlt, a jelzés mentén felvágom, és a következő krémmel töltöm:
15 deka étcsokit felolvasztok egy tejforraló lábasban, majd elkeverem 1,5 dl tejszínnel. Langyosan töltöm a mélyedésekbe. Amikor ez is teljesen hideg, akkor díszítem a kockákat felvert tejszínhabbal.
Mennyei.
2009. december 18., péntek
A tuti mézeskalács
Tehát habosra keverünk
1 egész tojást,
3 tojás sárgáját,
15 dkg porcukrot.
Hozzákeverünk
2 dl tejfölt,
1 tojásnyi zsírt,
2,5 dl langyos mézet.
Összekeverünk
70 dkg lisztet,
2 kk szódabikarbónát
2 kk mézeskalács fűszerkeveréket,
és elvegyítjük a mézes keverékkel. Összegyúrjuk, éjszakára hűtőbe tesszük. Max is figyelmeztet arra, hogy lágynak fog tűnni a tészta, de nem kell megijedni: másnapra pont jó. Akkor elővesszük, öt kisebb gombócba szedjük, átgyúrogatjuk kissé, majd újra pihentetjük 1-1,5 órát.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk, formákkal szaggatjuk.
Max 150 fokon 5-6 perc sütést írt, nekem ennyi idő alatt nem készült el: 160 fokon 10-11 perc szükséges nálam. Puha, és puha is marad.
A díszítéshez ilyen sok süteménynél három tojásfehérjét és fél kiló porcukrot keverjünk ki (négy tepsivel lett). De ha nem akarjuk egyszerre díszíteni az összeset, akkor arányosan osszuk el ezt a mennyiséget.
Szerettem volna venni a Dr. Oetker-féle díszítőtollakat, praktikussági szempontból: a gyerekeknek könnyebben kezelhető. Szép vékonyan lehet vele írni a mézeskalácsokra, több színben. Sajnos, sehol sem kaptam. Úgyhogy a kész mázat színeztem be piros, zöld és sárga ételfestékkel, és a gyerekek erre még dísztettek cukorgyöngyöket és -szíveket. Szintén Dr. Oetker, a Lillifee csoportból, 300 Ft körül kapható egy üvegnyi, de rengeteg van benne.
2009. december 17., csütörtök
A legegyszerűbb, legjobb túrós pogácsa
Ugyanannyi liszt, túró és vaj, illetve egy evőkanálnyi só. Egy tojás és némi sajt a tetejére.
200 fok, 25 perc.
Slussz.
Hihetetlen, de a nálunk legmenőbb pogácsa receptje tulajdonképpen csak ennyi. Rendszeresen nosztalgikus érzés kap el, amikor készítem; ifjú koromban három lánnyal közösen béreltünk egy lakást; egyikük kapta valakitől ezt a receptet, és onnantól kezdve rendszeresen előfordult, hogy hazaérve a sülő "túróspogi" illata fogadott már a lépcsőházban.
A karácsonyi menüben mindig helye van.
Jelen esetben a következő mennyiségekkel dolgoztam:
25 deka liszt, túró és vaj.
A vajat elmorzsoltam a liszttel, majd összegyúrtam a túróval és egy (nem púpos) evőkanál sóval. A tésztát éjszakára hűtőbe tettem, másnap lisztezett deszkán kinyújtottam, egy 5 cm átmérőjű pohárral helyes kis köröket szaggattam belőle. Nagyjából 45 darab lett. A körök tetejét megkentem tojással, megszórtam reszelt trappista sajttal, és 25 perc alatt megsütöttem 200 fokon.
200 fok, 25 perc.
Slussz.
Hihetetlen, de a nálunk legmenőbb pogácsa receptje tulajdonképpen csak ennyi. Rendszeresen nosztalgikus érzés kap el, amikor készítem; ifjú koromban három lánnyal közösen béreltünk egy lakást; egyikük kapta valakitől ezt a receptet, és onnantól kezdve rendszeresen előfordult, hogy hazaérve a sülő "túróspogi" illata fogadott már a lépcsőházban.
A karácsonyi menüben mindig helye van.
Jelen esetben a következő mennyiségekkel dolgoztam:
25 deka liszt, túró és vaj.
A vajat elmorzsoltam a liszttel, majd összegyúrtam a túróval és egy (nem púpos) evőkanál sóval. A tésztát éjszakára hűtőbe tettem, másnap lisztezett deszkán kinyújtottam, egy 5 cm átmérőjű pohárral helyes kis köröket szaggattam belőle. Nagyjából 45 darab lett. A körök tetejét megkentem tojással, megszórtam reszelt trappista sajttal, és 25 perc alatt megsütöttem 200 fokon.
2009. december 16., szerda
Egy csokoholista naplójából
Vagyis Csokiparánytól.
Jó látni egy céltudatos fiatalt, aki rátalált arra, amivel foglalkozni szeretne: cukrász lesz ugyanis. Nagyjából egy éve kezdtem olvasgatni a blogját, amikor még anorexia gyanúja miatt kórházban kezelték; néha vissza-visszatértem hozzá, és egyszercsak szembeötlő változást tapasztaltam. Ez a lány nem ugyanaz, akit hónapokkal ezelőtt olvastam - szögeztem le magamban, és szorgosan elkezdtem visszalapozni, mi is történhetett. Hát az, hogy rájött, miben is tehetséges, megtalálta az útját, és elindult rajta.
Bevallottan csokoholista, bár azt hiszem, tekintettel az előzményekre, ezt rajta senki nem kéri számon rosszallóan. Csodálatos sütiket készít, gyönyörű fotókkal illusztrálja; állítom, már a látvány is hízlal. Ez a datolyás-banános meglepetéskocka diószemekkel egyszerűen rabul ejtett. Három napon át visszajártam nézegetni a fotóját, mire úgy döntöttem, nem érdekelnek a kalóriák. Lesz ami lesz, elkészítem.
Az itthoni készletek miatt egy kicsit ugyan változtattam a recepten, és - bár lehet, hogy ez bűnnek tűnik, de a lelkiismeretem már nem engedte - nem vontam be csokival. Így is fantasztikus volt.
Az aszalt gyümölcsöktől éppen eléggé édes, külön cukor nem is kell hozzá, és a gyümölcsöstálban kornyadozó banánok is a legjobban hasznosultak.
Hozzávalók:
20 dkg datolya
10 dkg aszalt szilva és barack vegyesen
tej
17,5 dkg vaj
fél vaníliarúd kikapart belseje
2 érett banán
3 tojás
10 dkg őrölt mandula
5 dkg dió durvára darálva
10 dkg liszt
fél csomag sütőpor
3 ek kakaópor
Az aszalt gyümölcsöket apróra vágtam, és annyi tejben, amennyi éppen ellepte, 6-8 perc alatt megpároltam, úgy, hogy a végére pépet kaptam.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra, egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral.
Kikevertem a vajat a vaníliamagokkal, hozzáadtam a villával összetört banánt, majd egyenként beledolgoztam a tojásokat, utána a tejben párolt gyümölcspépet. Ezután következtek a száraz hozzávalók, vagyis a liszt, a sütőpor, a mandula, a dió, a kakaópor. Összekevertem, a tepsibe öntöttem, a tetejét elsimítottam. 30 perc alatt sült meg.
Akinek nem okoz lelkiismereti problémát, vonja be csokival. Ehhez egy tábla étcsokit és egy-két evőkanál olajat olvasszon össze (mikróban szoktam két perc alatt), majd kenje a kihűlt sütire.
Én csak megszórtam egy kis porcukorral.
Utóirat: a képeket végül levettem. Annyira szégyenletesen gyengék, főleg Csokiparányéhoz képest, hogy aki vizuális típus, az nézze meg nála a sütit. Én meg majd teszek fel fotót a következő gyártás után.
Jó látni egy céltudatos fiatalt, aki rátalált arra, amivel foglalkozni szeretne: cukrász lesz ugyanis. Nagyjából egy éve kezdtem olvasgatni a blogját, amikor még anorexia gyanúja miatt kórházban kezelték; néha vissza-visszatértem hozzá, és egyszercsak szembeötlő változást tapasztaltam. Ez a lány nem ugyanaz, akit hónapokkal ezelőtt olvastam - szögeztem le magamban, és szorgosan elkezdtem visszalapozni, mi is történhetett. Hát az, hogy rájött, miben is tehetséges, megtalálta az útját, és elindult rajta.
Bevallottan csokoholista, bár azt hiszem, tekintettel az előzményekre, ezt rajta senki nem kéri számon rosszallóan. Csodálatos sütiket készít, gyönyörű fotókkal illusztrálja; állítom, már a látvány is hízlal. Ez a datolyás-banános meglepetéskocka diószemekkel egyszerűen rabul ejtett. Három napon át visszajártam nézegetni a fotóját, mire úgy döntöttem, nem érdekelnek a kalóriák. Lesz ami lesz, elkészítem.
Az itthoni készletek miatt egy kicsit ugyan változtattam a recepten, és - bár lehet, hogy ez bűnnek tűnik, de a lelkiismeretem már nem engedte - nem vontam be csokival. Így is fantasztikus volt.
Az aszalt gyümölcsöktől éppen eléggé édes, külön cukor nem is kell hozzá, és a gyümölcsöstálban kornyadozó banánok is a legjobban hasznosultak.
Hozzávalók:
20 dkg datolya
10 dkg aszalt szilva és barack vegyesen
tej
17,5 dkg vaj
fél vaníliarúd kikapart belseje
2 érett banán
3 tojás
10 dkg őrölt mandula
5 dkg dió durvára darálva
10 dkg liszt
fél csomag sütőpor
3 ek kakaópor
Az aszalt gyümölcsöket apróra vágtam, és annyi tejben, amennyi éppen ellepte, 6-8 perc alatt megpároltam, úgy, hogy a végére pépet kaptam.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra, egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral.
Kikevertem a vajat a vaníliamagokkal, hozzáadtam a villával összetört banánt, majd egyenként beledolgoztam a tojásokat, utána a tejben párolt gyümölcspépet. Ezután következtek a száraz hozzávalók, vagyis a liszt, a sütőpor, a mandula, a dió, a kakaópor. Összekevertem, a tepsibe öntöttem, a tetejét elsimítottam. 30 perc alatt sült meg.
Akinek nem okoz lelkiismereti problémát, vonja be csokival. Ehhez egy tábla étcsokit és egy-két evőkanál olajat olvasszon össze (mikróban szoktam két perc alatt), majd kenje a kihűlt sütire.
Én csak megszórtam egy kis porcukorral.
Utóirat: a képeket végül levettem. Annyira szégyenletesen gyengék, főleg Csokiparányéhoz képest, hogy aki vizuális típus, az nézze meg nála a sütit. Én meg majd teszek fel fotót a következő gyártás után.
2009. december 15., kedd
A karácsonyi menüről
Mit együnk karácsonykor? A háziasszonyok zömének központi kérdés ez a napokban. Tavaly már elmondtam, hogy sok éven át nem voltam hajlandó nagy faxnit csinálni az ünnepekből, szándékosan, mintegy sztrájkszerűen.
A múlt karácsonyra - a gasztroblogokon látott hihetetlen lendület és kreativitás hatására - megjött a kedvem, és már szívesen gondolkodom a feladaton. A koncepcióm most is az, hogy az ételek zöme teljesen el-, vagy legalábbis előkészíthető legyen előző nap, és hogy a konyhában töltendő idő minimálisra szoruljon vissza.
Ami tuti, hogy lesz sólet, ez csak úgy, mindentől függetlenül, mert a sólet mindig jó. Jó ebédre, vacsorára, gyakorlatilag magától készül, a benne főtt füstölt húsból némi zöldséggel mennyei tortilla dobható össze, ami hihetetlenül népszerű nálunk még mindig. A felnőtteknek valószínűleg készítek borlevest, lesz camemebert leveles tésztában, megkockáztatom, hogy gorgonzolás körtével, és azt hiszem, ezúttal áfonyalekvárt teszek a magház helyére. Aztán lesz még flódni, bejgli, mézeskalács, millefeuille, amit Fahéj és Fetánál láttam először milfeig néven. Nem maradhat ki a majomkenyér (receptje hamarosan jön fotóval együtt); ez a süti sógorom kedvence, aki kedvéért anyósom mindig több rúddal gyártott ilyenkor. Mivel idén karácsonykor ő már nincs köztünk, ezt a feladatot - önként - átvállaltam. A sós rágcsákon még töprengek, egyelőre a túrós pogácsa tűnik biztosnak.
Itt tartok. Ennyire előre sem gondolkodtam még soha. Ez vajon a korral jár?
A múlt karácsonyra - a gasztroblogokon látott hihetetlen lendület és kreativitás hatására - megjött a kedvem, és már szívesen gondolkodom a feladaton. A koncepcióm most is az, hogy az ételek zöme teljesen el-, vagy legalábbis előkészíthető legyen előző nap, és hogy a konyhában töltendő idő minimálisra szoruljon vissza.
Ami tuti, hogy lesz sólet, ez csak úgy, mindentől függetlenül, mert a sólet mindig jó. Jó ebédre, vacsorára, gyakorlatilag magától készül, a benne főtt füstölt húsból némi zöldséggel mennyei tortilla dobható össze, ami hihetetlenül népszerű nálunk még mindig. A felnőtteknek valószínűleg készítek borlevest, lesz camemebert leveles tésztában, megkockáztatom, hogy gorgonzolás körtével, és azt hiszem, ezúttal áfonyalekvárt teszek a magház helyére. Aztán lesz még flódni, bejgli, mézeskalács, millefeuille, amit Fahéj és Fetánál láttam először milfeig néven. Nem maradhat ki a majomkenyér (receptje hamarosan jön fotóval együtt); ez a süti sógorom kedvence, aki kedvéért anyósom mindig több rúddal gyártott ilyenkor. Mivel idén karácsonykor ő már nincs köztünk, ezt a feladatot - önként - átvállaltam. A sós rágcsákon még töprengek, egyelőre a túrós pogácsa tűnik biztosnak.
Itt tartok. Ennyire előre sem gondolkodtam még soha. Ez vajon a korral jár?
2009. december 12., szombat
Madártej
Mindig azt hittem, hogy a madártej afféle hungarikum, mint a mákos guba; erre kiderül, hogy francia származású, lánykori neve "oeufs á la neige". Gyerekkoromban meglehetősen gyakran ettem, ám én magam nem készítettem sokszor. Tudom is az okot: nem szeretek a habgaluskákkal pepecselni. Mert gyönyörű, amikor épp fő a tejben, de olyan illúzióromboló, hogy utána összeesik. Én egyébként a habot nem is nagyon szerettem rajta soha, a vaníliamártást viszont annál inkább.
Az igaziban nincs liszt, pudingpor, keményítő: a krém sűrűségét a rengeteg tojássárgája adja. Ne sajnáljuk belőle. Házitejből készítem, olyanból, amiről nem szedtem le a tejszínt; aki ezt nem teheti, az adjon plusz tejszínt a tejhez.
Hozzávalók:
2 liter tej
15 tojás
2 vaníliarúd
kb. 20 deka cukor
A tejet a háromba vágott vaníliarudakkal nem túl nagy lángon feltettem melegedni. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéket 3 ek cukorral kemény habbá vertem. Amikor a tej forrni kezdett, vízbe mártott evőkanállal beleszaggattam a galuskákat, de egyszerre legfeljebb 4-5 darabot, mivel a meleg hatására szépen megduzzadnak. Egy perc után megfordítom, és a galuskák másik oldalát is főzöm ugyanennyi ideig, majd szűrőkanállal egy tálba szedem. A műveletet addig folytatom, amíg a fehérjehab tart. Amikor elfogy, a tojássárgákat összekeverem a cukorral, a lábasból néhány merőkanálnyi tejet öntök hozzá hígításképpen, majd az egészet beleborítom a forró tejbe. Pár percig főzöm csak, amíg be nem sűrűsödik, de nem forralom, nehogy kicsapódjon a sárgája, mert akkor aztán randa ikrás valamit kapok eredményül, nem vaníliamártást.
Kis tálkákba adagolom, mindegyik tetejére teszek a habgaluskából.
Van aki hidegen szereti, van aki forrón; én langyosan.
Az igaziban nincs liszt, pudingpor, keményítő: a krém sűrűségét a rengeteg tojássárgája adja. Ne sajnáljuk belőle. Házitejből készítem, olyanból, amiről nem szedtem le a tejszínt; aki ezt nem teheti, az adjon plusz tejszínt a tejhez.
Hozzávalók:
2 liter tej
15 tojás
2 vaníliarúd
kb. 20 deka cukor
A tejet a háromba vágott vaníliarudakkal nem túl nagy lángon feltettem melegedni. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéket 3 ek cukorral kemény habbá vertem. Amikor a tej forrni kezdett, vízbe mártott evőkanállal beleszaggattam a galuskákat, de egyszerre legfeljebb 4-5 darabot, mivel a meleg hatására szépen megduzzadnak. Egy perc után megfordítom, és a galuskák másik oldalát is főzöm ugyanennyi ideig, majd szűrőkanállal egy tálba szedem. A műveletet addig folytatom, amíg a fehérjehab tart. Amikor elfogy, a tojássárgákat összekeverem a cukorral, a lábasból néhány merőkanálnyi tejet öntök hozzá hígításképpen, majd az egészet beleborítom a forró tejbe. Pár percig főzöm csak, amíg be nem sűrűsödik, de nem forralom, nehogy kicsapódjon a sárgája, mert akkor aztán randa ikrás valamit kapok eredményül, nem vaníliamártást.
Kis tálkákba adagolom, mindegyik tetejére teszek a habgaluskából.
Van aki hidegen szereti, van aki forrón; én langyosan.
2009. december 11., péntek
Gorgonzolás körte vodkás diópürével
Nem vagyok egy gasztrosznob, de néha tényleg jólesik különlegeset enni.
Főleg, ha néhány perc alatt elkészíthető.
Mostanában vacsora gyanánt rákaptam gorgonzolás-rozmaringos körtére, amibe egykoron ugye birspürét tettem; mivel azonban az összes birsalmalekvárom megromlott, valami mást találtam ki helyette. Először csak dióval szórtam meg, aztán jött a vodkás diópüré ötlete, és hát a gránátalma épp ott volt a kezem ügyében...
A férjem relatíve gyakran kap oroszoktól eredeti orosz vodkát; még a kóstolásig el is jutunk, de ennél több nem megy le belőle. Pedig ha Váncsa István cikkére gondolok, lehet, hogy rá kéne szoknunk...
Addig is, amit nem ajándékozunk el, azt időnként megpróbálom hasznosítani.
A vodkás diópüré így készült: egy marék diót durvára daráltam, száraz serpenyőben pirítani kezdtem; ezután felöntöttem egy narancs levével és fél deci vodkával, és finoman pároltam, amíg az állaga pürészerű nem lett. Még egy kávéskanálnyi balzsamecetet is kevertem bele.
Ezek után félbevágtam a körtéket (személyenként vegyünk egyet), magházukat kivájtam, az aljukat is vízszintesre vágtam, hogy szépen megüljenek. A mélyedésekbe (magház helye) kanalaztam a diós masszából, mindegyikre tettem 5-6 kis kocka gorgonzolát, pár rozmaring-levelet, és a végén gránátalma-magokat.
A kis grillsütőmben 6-8 perc alatt elkészült.
Jó kis előétel lehet egy ünnepi vacsorán.
Főleg, ha néhány perc alatt elkészíthető.
Mostanában vacsora gyanánt rákaptam gorgonzolás-rozmaringos körtére, amibe egykoron ugye birspürét tettem; mivel azonban az összes birsalmalekvárom megromlott, valami mást találtam ki helyette. Először csak dióval szórtam meg, aztán jött a vodkás diópüré ötlete, és hát a gránátalma épp ott volt a kezem ügyében...
A férjem relatíve gyakran kap oroszoktól eredeti orosz vodkát; még a kóstolásig el is jutunk, de ennél több nem megy le belőle. Pedig ha Váncsa István cikkére gondolok, lehet, hogy rá kéne szoknunk...
Addig is, amit nem ajándékozunk el, azt időnként megpróbálom hasznosítani.
A vodkás diópüré így készült: egy marék diót durvára daráltam, száraz serpenyőben pirítani kezdtem; ezután felöntöttem egy narancs levével és fél deci vodkával, és finoman pároltam, amíg az állaga pürészerű nem lett. Még egy kávéskanálnyi balzsamecetet is kevertem bele.
Ezek után félbevágtam a körtéket (személyenként vegyünk egyet), magházukat kivájtam, az aljukat is vízszintesre vágtam, hogy szépen megüljenek. A mélyedésekbe (magház helye) kanalaztam a diós masszából, mindegyikre tettem 5-6 kis kocka gorgonzolát, pár rozmaring-levelet, és a végén gránátalma-magokat.
A kis grillsütőmben 6-8 perc alatt elkészült.
Jó kis előétel lehet egy ünnepi vacsorán.
2009. december 10., csütörtök
Fahrenheit-Celsius
Amikor Frances Mayes Napsütötte Toszkána című könyvét olvastam, elborzadtam azon, hogy beteszi a csirkét a sütőbe 350 fokra, és ott sütögeti ki tudja, meddig. Jó ég, mondtam magamban, az én sütőmön nincs is ennyi fok... Mi lesz azzal a szegény csirkével akár csak húsz perc alatt ilyen pokoli melegben?
Mígnem aztán egyszer csak leesett, hogy hát itt vélhetően Fahrenheit szerepel, nem Celsius! És ezt a könyv fordítója szemérmesen elhallgatta, noha - véleményem szerint - vagy illett volna átszámolni, vagy valami feltűnő helyen megjegyezni, mivel nálunk egyáltalán nem használt mértékegységről van szó.
Azóta próbáltam rájönni, mi az átváltás módja, mert van, amikor úgy tűnik, csak felezni kell a Fahrenheitet, máskor sokkal több a különbség. Közel sem olyan egyértelmű, mint a mérföld-kilométer problematika.
Nos, tegnap ezt is megtudtam; egy ismerősöm mutatta, ha jól emlékszem az Oxford English Dictionary függelékében, hogy a Fahrenheit átváltása Celsiusra a következőképpen történik:
"A számból kivonunk 32-t; a maradékot megszorozzuk öttel, majd elosztjuk kilenccel.
Példa:
68°F-32
= 36x5
=180:9
= 20°C"
Ezek után már gyerekjáték.
Humán beállítottságúaknak van itt egy jó kis online átváltó.
Mígnem aztán egyszer csak leesett, hogy hát itt vélhetően Fahrenheit szerepel, nem Celsius! És ezt a könyv fordítója szemérmesen elhallgatta, noha - véleményem szerint - vagy illett volna átszámolni, vagy valami feltűnő helyen megjegyezni, mivel nálunk egyáltalán nem használt mértékegységről van szó.
Azóta próbáltam rájönni, mi az átváltás módja, mert van, amikor úgy tűnik, csak felezni kell a Fahrenheitet, máskor sokkal több a különbség. Közel sem olyan egyértelmű, mint a mérföld-kilométer problematika.
Nos, tegnap ezt is megtudtam; egy ismerősöm mutatta, ha jól emlékszem az Oxford English Dictionary függelékében, hogy a Fahrenheit átváltása Celsiusra a következőképpen történik:
"A számból kivonunk 32-t; a maradékot megszorozzuk öttel, majd elosztjuk kilenccel.
Példa:
68°F-32
= 36x5
=180:9
= 20°C"
Ezek után már gyerekjáték.
Humán beállítottságúaknak van itt egy jó kis online átváltó.
2009. december 9., szerda
Nemcsak az edzők kiabálnak
Bálintot hoztam haza fociedzésről. Vele mostanában nem zökkenőmentes a kapcsolatunk; valahogy úgy tud kérdezni, megszólalni, olyan hangsúllyal beszél a testvéreivel, hogy az ember legszívesebben két pofonnal nyitna köszönés helyett. Na jó, nem verjük, de tény, hogy nálam elég sokszor kicsapja a biztosítékot, és olyankor kiabálok.
Szóval, az edzésről hazafelé jövet kérdezgettem, milyen volt, mire mondta, hogy szuper, mert azzal az edzővel voltak, akit szeret.
- Miért - kérdeztem -, a másik többet kiabál?
- Á, dehogy, az nem gond, minden edző kiabál, anélkül nem megy. Csak a Feri bá' ott van szakmailag.
- Aha... - mondtam erre, és azon tűnődtem, vajon honnan tudja az én tizenkét éves fiam, hogy melyik edző van ott szakmailag? Na de mindegy, témát váltottunk, másról kezdtünk beszélni, és akkor egyszer csak megsimogatta a karomat.
- Anya, te olyan kedves vagy... - tört ki belőle -, gondoskodsz rólunk, meg aztán most is megvetted nekem, amit szerettem volna.
- Örülök, hogy így látod, mert én úgy érzem, kicsit sokat kiabálok veled.
- Jaj, hát minden szülő kiabál! Mint az edzők... Tudod, anélkül nem megy.
Na persze. Csak az a kérdés, én ott vagyok-e szakmailag.
Rendszeresen körbejárnak a a blogokon a különböző kis "kitüntetések"; Jókaja, Altair és Lori is volt olyan kedves, hogy osztott nekem ebből az éppen aktuális karácsonyi bloggerdíjból.
Ha eddig esetleg hiányzott valakinek, hát, most már elégedetten dőlhetünk hátra: végre vannak bloggersztárok... :-)
Küldöm szeretettel Chef Vikinek, akiről tudom ugyan, hogy már megkapta, de ezért a karácsonyi VKF-ért egyértelműen megérdemli, sokszorosan; Limarának, akit egyszerűen csodálok, hogy ezt a hallatlan gyors és nagy népszerűséget ilyen szerényen és alázattal viseli; Virágnak, aki 8 éhes szájról gondoskodik.
Szóval, az edzésről hazafelé jövet kérdezgettem, milyen volt, mire mondta, hogy szuper, mert azzal az edzővel voltak, akit szeret.
- Miért - kérdeztem -, a másik többet kiabál?
- Á, dehogy, az nem gond, minden edző kiabál, anélkül nem megy. Csak a Feri bá' ott van szakmailag.
- Aha... - mondtam erre, és azon tűnődtem, vajon honnan tudja az én tizenkét éves fiam, hogy melyik edző van ott szakmailag? Na de mindegy, témát váltottunk, másról kezdtünk beszélni, és akkor egyszer csak megsimogatta a karomat.
- Anya, te olyan kedves vagy... - tört ki belőle -, gondoskodsz rólunk, meg aztán most is megvetted nekem, amit szerettem volna.
- Örülök, hogy így látod, mert én úgy érzem, kicsit sokat kiabálok veled.
- Jaj, hát minden szülő kiabál! Mint az edzők... Tudod, anélkül nem megy.
Na persze. Csak az a kérdés, én ott vagyok-e szakmailag.
***
Sok olyasmi van az ember életében, amit tesz folyamatosan, mert az a dolga, mert azon az úton jár - aztán hogy milyen szinten műveli, az majd kiderül. Vagy nem. Itt van ez a bloggerkedés is, amit a legtöbben kedvtelésből űzünk, már-már szenvedéllyel, s hogy milyen szinten, azt az olvasók érdeklődéséből, visszajelzéseiből tudjuk lemérni. Többé-kevésbé.Rendszeresen körbejárnak a a blogokon a különböző kis "kitüntetések"; Jókaja, Altair és Lori is volt olyan kedves, hogy osztott nekem ebből az éppen aktuális karácsonyi bloggerdíjból.
Ha eddig esetleg hiányzott valakinek, hát, most már elégedetten dőlhetünk hátra: végre vannak bloggersztárok... :-)
2009. december 8., kedd
A 21501. csőben sült brokkoli, de szalonnával és gorgonzolával turbózva
Mivel (amint már azt több ízben megemlítettem) vendéglátóipari szakközépiskolába jártam, elég hamar szertefoszlott az illúzióm a csőben sütést illetően. Tehát hogy nem valami henger lesz a tányéron, amiben maga az étel készül, hanem csupán sütőben való sütésről van szó, többnyire mártással leöntve, pirítva.
Ezúttal nem a klasszikus fraktál*-forma brokkolit sikerült bevásárolnom, hanem mint egy virágcsokrot, szálanként kellett összeszednem az egy kilóra valót. Így viszont adta magát az ötlet, hogy a szép vastag szárakat, és a nagy leveleket is felhasználjam az ételbe.
Hozzávalók:
1 kiló brokkoli
30 deka húsos szalonna, vagy sonka
5-7 deka gorgonzola sajt
A besamel-mártáshoz:
6-7 deka vaj
3 ek liszt
7 dl tej
só, bors, szerecsendió
A tetejére:
10 deka trappista sajt
A brokkoliszárakról leválasztottam a leveleket, a rózsákat, a szárakat kétcentis darabokra vágtam, és mindent jó alaposan megmostam. Ezután az egészet kuktába tettem, és amikor forrni kezdett, el is zártam alatta a lángot.
Elkészítettem a besamelt: a vajat megolvasztottam, rászórtam a lisztet, átkevertem, hagytam forrósodni, majd felöntöttem a tejjel. Borssal és szerecsendióval ízesítettem, kevergettem amíg fel nem forrt, be nem sűrűsödött. Elzártam alatta a lángot, hozzákevertem a gorgonzolát, és csak ezután sóztam (a sajt is sós).
A szalonnát (ami ugye lehet sonka is) csíkokra vágtam, serpenyőben kicsit megpirítottam.
*Fraktál: egy kisebb rész felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint egy nagyobb rész. Ha belegondolok, végülis így is fraktál, csak sokkal kisebb. Mivel a kis rózsák struktúrája ugyanolyan, mint a nagyé.
2009. december 7., hétfő
A Mikulás édességei
Azon töprengek az előző poszt kapcsán, hogy ha egyszer a gyerekeim nem is hisznek már a Mikulásban igazán, normális vagyok-e, hogy éjjel kettőig édességeket gyártottam? Valamiért nekünk, felnőtteknek is fontos a mítosz fenntartása, és ebben partner az összes gyerek. Mindenkinek jó érzés, hogy este kiteszi a csizmáját, reggelre pedig benne az ajándék... Azért ez az ajándékozásnak mégsem a hagyományos módja, talán ezért is ragaszkodunk hozzá annyira. Persze, az sem igaz, hogy nem hisznek a létezésében, hiszen a hatéves Zsófi csak a látható Mikulások esetében biztos abban, hogy ők beöltöztek, de a nagy láthatatlan Mikulás számára valóság. Persze, a legkisebb testvér számára maradnak meg az illúziók a legkevesebb ideig, hiszen a nagyobb testvérek általában korábban elvégzik a felvilágosító munkát, mint ahogy azt mi, szülők szeretnénk,
A készített finomságok még egyszer:
- habcsók; legközelebb újra megpróbálom majd így, mert most egy másik recept alapján készült, és persze hogy nem maradt fehér.
- marcipános-nutellás bonbon, csak most sikerült;
- aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukor fehércsokival bevonva (ez hirtelen ötlet volt, de nem biztos, hogy nem láttam mostanában valami hasonló receptet, ami inspirált; de nem emlékszem semmi konkrétra.
- gesztenyés-narancsos szaloncukor; ez tulajdonképpen a tavalyi nagysikerű narancsos gesztenyegolyó, csak épp nem kókuszba forgatva, csupán étcsokival bevonva.
Logisztikailag a szombat éjjel így nézett ki:
1. Miután a gyerekeket sikerült az ágyukba juttatni - nagyjából tíz után - felvertem a tojáshabot a porcukorral a habcsókhoz, és sütőpapírra nyomva be is tettem a sütőbe.
2. Megolvasztottam két tábla étcsokit. Az újonnan beszerzett szívecskés jégkockaformámat kikentem vele egy ecset segítségével, és a fagyasztóba tettem.
3. Egy adag gesztenyemasszát összekevertem fél zacskó darált háztartási keksszel, egy rumaromával, fél tábla olvasztott étcsokival, egy narancs levével. Szaloncukor alakú darabokat formáztam belőle, a darabokat egy tálcára sorakoztattam, és a fagyasztóba tettem tíz percre.
4. Kivettem a fagyasztóból a jégkockaformát, és a megdermedt csokira rákentem még egy réteget. Ezután visszatettem.
3. Összevágtam (nagyon) apróra az aszalt gyümölcsöt: szilvát, sárgabarackot és epret vettem, hozzákevertem a szülinapokról megmaradt marcipánmasszából úgy találomra, de nem túl sokat; ebből is szaloncukrokat formáztam, és betettem a fagyasztóba, a gesztenyéset kivettem.
4. A jó hideg gesztenyés rudacskákat bevontam az olvasztott étcsokival. Mivel elég hideg volt a massza, a csoki gyorsan dermedt rajta.
5. Megolvasztottam egy tábla fehér csokit két kanál olajjal, ebben az aszalt szilvás-marcipános holmit forgattam meg.
6. Amíg ezek dermedtek, a bonbonokon dolgoztam: a mélyedésekbe tettem egy-egy darab marcipánt és annyi nutellát, hogy azért ne legyen csurig, majd befedtem olvasztott étcsokival. Újra hűtőbe tettem.
7. Hümmögtem a habcsók miatt, hogy nagyjából kész ugyan, de nem fehér. Miért nem sikerül ez nekem soha?
9. Ezután már csak fel kellett vágnom az erre a célra vásárolt ökopapírt vagy ötven darabra, és nekiláthattam csomagolni. A bonbonok gyönyörűen kipotyogtak a formából, ezek, és a habcsókok kis celofán-batyuba kerültek, majd írtam egy levelet a Mikulás nevében a gyerekeknek.
10. És hipp-hopp már két óra is lett. Már csak szét kellett szortíroznom a cuccokat a megfelelő lábbelikbe, vigyázva, hogy ne bukjam le valamelyik kicsi előtt, aki épp az ágyunkba szeretne eljutni, ahova ekkor már én is nagyon vágytam.
Összegezve a hozzávalók:
habcsók:
4 tojásfehérje
20 deka porcukor
aszalt gyümölcsös-marcipános szaloncukor:
aszalt földieper
aszalt szilva
aszalt sárgabarack
5-10 deka marcipán ízlés szerint
1 tábla fehércsoki
narancsos-gesztenyés szaloncukor:
1 csomag gesztenyemassza
25 deka darált háztartási keksz
1 narancs leve
fél tábla olvasztott csoki bele
1 teáskanál rumaroma
1 tábla étcsoki a bevonáshoz
marcipános-nutellás bonbon (15 darab)
a maradék fél tábla étcsoki
15 apró kocka marcipán
15 kávéskanál nutella
Az aszalt gyümölcsös-marcipános hihetetlenül finom!!!
A készített finomságok még egyszer:
- habcsók; legközelebb újra megpróbálom majd így, mert most egy másik recept alapján készült, és persze hogy nem maradt fehér.
- marcipános-nutellás bonbon, csak most sikerült;
- aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukor fehércsokival bevonva (ez hirtelen ötlet volt, de nem biztos, hogy nem láttam mostanában valami hasonló receptet, ami inspirált; de nem emlékszem semmi konkrétra.
- gesztenyés-narancsos szaloncukor; ez tulajdonképpen a tavalyi nagysikerű narancsos gesztenyegolyó, csak épp nem kókuszba forgatva, csupán étcsokival bevonva.
Logisztikailag a szombat éjjel így nézett ki:
1. Miután a gyerekeket sikerült az ágyukba juttatni - nagyjából tíz után - felvertem a tojáshabot a porcukorral a habcsókhoz, és sütőpapírra nyomva be is tettem a sütőbe.
2. Megolvasztottam két tábla étcsokit. Az újonnan beszerzett szívecskés jégkockaformámat kikentem vele egy ecset segítségével, és a fagyasztóba tettem.
3. Egy adag gesztenyemasszát összekevertem fél zacskó darált háztartási keksszel, egy rumaromával, fél tábla olvasztott étcsokival, egy narancs levével. Szaloncukor alakú darabokat formáztam belőle, a darabokat egy tálcára sorakoztattam, és a fagyasztóba tettem tíz percre.
4. Kivettem a fagyasztóból a jégkockaformát, és a megdermedt csokira rákentem még egy réteget. Ezután visszatettem.
3. Összevágtam (nagyon) apróra az aszalt gyümölcsöt: szilvát, sárgabarackot és epret vettem, hozzákevertem a szülinapokról megmaradt marcipánmasszából úgy találomra, de nem túl sokat; ebből is szaloncukrokat formáztam, és betettem a fagyasztóba, a gesztenyéset kivettem.
4. A jó hideg gesztenyés rudacskákat bevontam az olvasztott étcsokival. Mivel elég hideg volt a massza, a csoki gyorsan dermedt rajta.
5. Megolvasztottam egy tábla fehér csokit két kanál olajjal, ebben az aszalt szilvás-marcipános holmit forgattam meg.
6. Amíg ezek dermedtek, a bonbonokon dolgoztam: a mélyedésekbe tettem egy-egy darab marcipánt és annyi nutellát, hogy azért ne legyen csurig, majd befedtem olvasztott étcsokival. Újra hűtőbe tettem.
7. Hümmögtem a habcsók miatt, hogy nagyjából kész ugyan, de nem fehér. Miért nem sikerül ez nekem soha?
9. Ezután már csak fel kellett vágnom az erre a célra vásárolt ökopapírt vagy ötven darabra, és nekiláthattam csomagolni. A bonbonok gyönyörűen kipotyogtak a formából, ezek, és a habcsókok kis celofán-batyuba kerültek, majd írtam egy levelet a Mikulás nevében a gyerekeknek.
10. És hipp-hopp már két óra is lett. Már csak szét kellett szortíroznom a cuccokat a megfelelő lábbelikbe, vigyázva, hogy ne bukjam le valamelyik kicsi előtt, aki épp az ágyunkba szeretne eljutni, ahova ekkor már én is nagyon vágytam.
Összegezve a hozzávalók:
habcsók:
4 tojásfehérje
20 deka porcukor
aszalt gyümölcsös-marcipános szaloncukor:
aszalt földieper
aszalt szilva
aszalt sárgabarack
5-10 deka marcipán ízlés szerint
1 tábla fehércsoki
narancsos-gesztenyés szaloncukor:
1 csomag gesztenyemassza
25 deka darált háztartási keksz
1 narancs leve
fél tábla olvasztott csoki bele
1 teáskanál rumaroma
1 tábla étcsoki a bevonáshoz
marcipános-nutellás bonbon (15 darab)
a maradék fél tábla étcsoki
15 apró kocka marcipán
15 kávéskanál nutella
Az aszalt gyümölcsös-marcipános hihetetlenül finom!!!
2009. december 6., vasárnap
Én vagyok a Mikulás, és mindjárt jövök
Éjjel fél kettő felé jár már, nagyjából tíz óra óta azzal töltöttem az időmet, hogy édességeket gyártottam, úgymint:
- habcsókot
- narancsos-gesztenyés szaloncukrot,
-aszalt gyümölcsös-marcipános szaloncukrot és
- nutellás-marcipános bonbont, ami, köszönhetően a frissen beszerzett formának (még mindig jégkocka, de más gyártmány: tökéletes) SIKERÜLT!!!
A levelet is megírtam már, mármint a Mikulás levelét a gyerekeknek, most már tényleg csak az utolsó mozzanat van hátra. De ha már egyszer nem vagyok álmos, várok egy keveset, mivel ilyentájt szokott megindulni a vándorlás a mi ágyunkba, és nem szeretném, ha az ifjú vándorok lelepleznének.
Bár már az én gyerekeim is tudják (na jó, a legkisebb még bizonytalan), hogy is van ez a dolog a Mikulással, ilyen tudományosan még egyelőre nem vezették le a dolgot:
"Hogyan is létezhetne a Mikulás?
Egyetlen fajta rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium. Tehát nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvason közlekedik.
A Földön 2 milliárd 18 éven aluli gyerek van, de minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%- ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3.5 gyerekkel számolva ez 91.8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznünk, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.
A Mikulásnak - hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük, hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik, hogy 822.6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0.001 másodperce van minden egyes háznál, hogy leparkoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül, és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük, hogy a szóban forgó 91.8 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a Föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km, a teljes út pedig 117 millió km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie.
Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1 000 km/s sebességgel halad, a hangsebességnél 3 000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos részarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet...)
A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhelyesen kevés), akkor a Mikulás szánja mintegy 321 300 kilogrammot nyom. Nem számítva a Mikulást (aki ha tényleg minden otthonban eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk). Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd fentebb) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Mikulás nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.
Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1 000 km/h-s sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a szarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 tirllió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el (eközben 234 000 000 000 decibell erejű robbanás hallatszik), kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán a rénszarvasokkal együtt 4.26 másodperc alatt ég el. A Mikulást, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Mikulás esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán hátuljához...
Összegezve: A fenti számítások bizonyítják, hogy a Mikulás nem létezik."
(Éppen most innen vettem, de rengeteg helyen megtalálható.)
2009. december 4., péntek
Elza, Melinda, Ferenc, Borbála...
...Vilma, Miklós, Ambrus, Mária, Natália, Judit, Árpád, Gabriella, Luca,Szilárda, Valér, Etelka, Lázár, Auguszta, Viola, Teofil, Tamás, Izidor, Zénó, Viktória, Ádám, Éva, Karácsony, Karácsony, János, Kamilla, Tamás, Dávid, Szilveszter.
Lehet már vagy harminc éve is annak, hogy a december hónap névnapjait megtanultam, észrevétlenül. Egy lakótelepi lakásban laktunk akkor, az 54 négyzetméter legmelegebb pontja a mellékhelyiség volt, és amikor őszre fordult, reggelenként egyre több időt töltöttem e kicsiny helyen kucorogva. Nem unatkoztam: az ajtóra kicelluxozott naptárt nézegettem, és mivel mindig a karácsonyt vártam, újra és újra végigolvastam, milyen napok előzik meg az év legjobb ünnepét.
Mert ez volt a legjobb. Nem is annyira otthon, hanem a mamáéknál, ahol 24-én összegyűlt az egész család, nagyszülők, gyerekek, unokák, és az ajándékok kibontogatása, egy kevés tévénézés után (Süsü vagy a Tündér Lala ment ilyenkor) valamint a kocsonyaevést követően átmentünk az udvarnak csúfolt néhány négyzetméteren, és benyomultunk a papa kocsmájába. Az "egység" persze zárva volt, megrohamoztuk a csocsóasztalt, a kasszából kivett tízesekkel (ennyiért adott tíz golyót a gép) körmérkőzéseket játszottunk órákon át, közben ettünk-ittunk, vihorásztunk, és fogalmam sincs, ki nyert, mert nem is ez volt az érdekes.
Már másnap sajnáltam, hogy egy évet kell várni a következő ilyen estére. És január elsejétől újra és újra olvasgattam a decembert, mígnem észrevettem, hogy most már tudom kívülről.
Tudom ma is.
Csak már azok az esték - számomra - elmúltak, más van helyette. Messze költöztem, férjhez mentem, az új családom más ritmus szerint élte meg az ünnepeket, nem léphettünk le 24-én. Eleinte hiányzott, aztán rájöttem, a karácsony akkor lesz jó, ha kialakítjuk a saját szokásainkat, úgy, ahogy mi szeretjük. Pár évig csak tébláboltunk összevissza, aztán egyszer valami jól sikerült - és azt felvettük a következő évi programba is, aztán a következőbe, a következőbe... És lassan eljutunk oda, hogy újra mondogatom a decemberi neveket sorban, készülődöm, szervezek, előre gondolkodom, és várom azt a néhány napot, amelyeknek a meghittségét nem pótolja más.
Remélem, mi is tudunk a gyerekeinknek olyan jó emlékeket adni, amelyek majd harminc év múlva is eszükbe jutnak. Ha fújják a decembert kívülről, akkor egészen biztosan sikerült.
Lehet már vagy harminc éve is annak, hogy a december hónap névnapjait megtanultam, észrevétlenül. Egy lakótelepi lakásban laktunk akkor, az 54 négyzetméter legmelegebb pontja a mellékhelyiség volt, és amikor őszre fordult, reggelenként egyre több időt töltöttem e kicsiny helyen kucorogva. Nem unatkoztam: az ajtóra kicelluxozott naptárt nézegettem, és mivel mindig a karácsonyt vártam, újra és újra végigolvastam, milyen napok előzik meg az év legjobb ünnepét.
Mert ez volt a legjobb. Nem is annyira otthon, hanem a mamáéknál, ahol 24-én összegyűlt az egész család, nagyszülők, gyerekek, unokák, és az ajándékok kibontogatása, egy kevés tévénézés után (Süsü vagy a Tündér Lala ment ilyenkor) valamint a kocsonyaevést követően átmentünk az udvarnak csúfolt néhány négyzetméteren, és benyomultunk a papa kocsmájába. Az "egység" persze zárva volt, megrohamoztuk a csocsóasztalt, a kasszából kivett tízesekkel (ennyiért adott tíz golyót a gép) körmérkőzéseket játszottunk órákon át, közben ettünk-ittunk, vihorásztunk, és fogalmam sincs, ki nyert, mert nem is ez volt az érdekes.
Már másnap sajnáltam, hogy egy évet kell várni a következő ilyen estére. És január elsejétől újra és újra olvasgattam a decembert, mígnem észrevettem, hogy most már tudom kívülről.
Tudom ma is.
Csak már azok az esték - számomra - elmúltak, más van helyette. Messze költöztem, férjhez mentem, az új családom más ritmus szerint élte meg az ünnepeket, nem léphettünk le 24-én. Eleinte hiányzott, aztán rájöttem, a karácsony akkor lesz jó, ha kialakítjuk a saját szokásainkat, úgy, ahogy mi szeretjük. Pár évig csak tébláboltunk összevissza, aztán egyszer valami jól sikerült - és azt felvettük a következő évi programba is, aztán a következőbe, a következőbe... És lassan eljutunk oda, hogy újra mondogatom a decemberi neveket sorban, készülődöm, szervezek, előre gondolkodom, és várom azt a néhány napot, amelyeknek a meghittségét nem pótolja más.
Remélem, mi is tudunk a gyerekeinknek olyan jó emlékeket adni, amelyek majd harminc év múlva is eszükbe jutnak. Ha fújják a decembert kívülről, akkor egészen biztosan sikerült.
2009. december 2., szerda
Egy kis Physalist valaki?
Tegnap helyre kis műanyag kosárkákra bukkantam a Lidl zöldség-gyümölcs részlegén. Physalis - állt a dobozon, meg még az, hogy Bogotá - Colombia. Hát az sem itt van. Az ismerős lampionszerű héjak között narancsszínű, cseresznyenagyságú bogyó csücsül - ennyit derítettem ki első ránézésre erről a bizonyos gyümölcsről vagy zöldségről, és máris tudtam, nem keltem fel hiába; megint tanulok valamit.
Nos, a Wikipédia a következőket írja róla: a zsidócseresznye vagy lampionvirág (Physalis alkekengi L. vagy Physalis franchetii Mast.) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába és a Physalis nemzetségbe tartozó cserje. Számos további néven is ismert: japán (vagy kínai) lampionnövény, piros zsidócseresznye, fizálisz, piros papmonya, illetve páponya, alkekengi, muharc, hólyagcseresznye, korállcseresznye, kláriscseresznye, kőrontófű, Vénusz köldöke, Halicacabon, sócsepp, ördöglámpás.
Hát persze, zsidócseresznye! - csaptam a homlokomra, így már ismerős a név, de még nem ettem sosem, az biztos.
Az is kiderült róla hamar, hogy a szirmok minden esetben, a vadontermő növényt illetően pedig minden része mérgező. Bízva abban, hogy ez nem vadontermő, kíváncsian kóstoltuk meg a kis sárga bogyókat. Engem le is nyűgöztek egyből. Az egreshez hasonló, ám annál kissé aromásabb, fanyar ízű, lédús ez a bizonyos termés, a belsejében sok apró maggal, amelyek elsőre fel sem tűntek.
Arra gondoltam, készítek belőle valamit, de annyira ízlett, hogy csak úgy magában hamar elfogyott. Egyébként a tízdekás kis doboz, amelyben, ha jól számoltam, 18 bogyó volt, 250 forint körüli áron kapható, tehát ha így nézem, alapanyagnak nem túl gazdaságos.
Azért körülnéztem a Google segítségével, és a következő receptekre akadtam:
- Flat-Cat-nél egy süti és egy krém;
- Gabah-nál csokiba mártva, vaníliakrémmel;
- Fűszeres Eszternél koktélba;
- Beatbullnál borjúbélszín mellé.
Ennyi. Ha van ötletetek, szóljatok. Úgyis veszek még pár adagot.
Nos, a Wikipédia a következőket írja róla: a zsidócseresznye vagy lampionvirág (Physalis alkekengi L. vagy Physalis franchetii Mast.) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába és a Physalis nemzetségbe tartozó cserje. Számos további néven is ismert: japán (vagy kínai) lampionnövény, piros zsidócseresznye, fizálisz, piros papmonya, illetve páponya, alkekengi, muharc, hólyagcseresznye, korállcseresznye, kláriscseresznye, kőrontófű, Vénusz köldöke, Halicacabon, sócsepp, ördöglámpás.
Hát persze, zsidócseresznye! - csaptam a homlokomra, így már ismerős a név, de még nem ettem sosem, az biztos.
Az is kiderült róla hamar, hogy a szirmok minden esetben, a vadontermő növényt illetően pedig minden része mérgező. Bízva abban, hogy ez nem vadontermő, kíváncsian kóstoltuk meg a kis sárga bogyókat. Engem le is nyűgöztek egyből. Az egreshez hasonló, ám annál kissé aromásabb, fanyar ízű, lédús ez a bizonyos termés, a belsejében sok apró maggal, amelyek elsőre fel sem tűntek.
Arra gondoltam, készítek belőle valamit, de annyira ízlett, hogy csak úgy magában hamar elfogyott. Egyébként a tízdekás kis doboz, amelyben, ha jól számoltam, 18 bogyó volt, 250 forint körüli áron kapható, tehát ha így nézem, alapanyagnak nem túl gazdaságos.
Azért körülnéztem a Google segítségével, és a következő receptekre akadtam:
- Flat-Cat-nél egy süti és egy krém;
- Gabah-nál csokiba mártva, vaníliakrémmel;
- Fűszeres Eszternél koktélba;
- Beatbullnál borjúbélszín mellé.
Ennyi. Ha van ötletetek, szóljatok. Úgyis veszek még pár adagot.
2009. december 1., kedd
Camembert leveles tésztában
Ennek az ételnek az egyszerűsége fordított arányosságban áll az élvezeti értékével: pár perc munkával fantasztikus vacsorát kanyaríthatunk három hozzávalóból. Még karácsonyi receptversenyre is benevezném, ha az én ötletem lenne, de nem az: Fűszeres Eszter éppen egy éve megjelent, ha jól tudom, azóta el is fogyott szakácskönyvében találtam, de rábukkantam a blogjában is. Amint írja, ez náluk tipikus hanukai étel, így hát éppolyan klassz lesz nekünk a karácsonyi menüben.
Ha sikerül kis sajtokat vennünk, akkor fejenként egy szükséges; az átlagos méretű camembert-ből nálunk mindenki felet bírt megenni. Ennek fényében tehát a hozzávalók:
4 camembert sajt
2 csomag leveles tészta (a hűtőpultokban kapható tekercses)
áfonyalekvár
a tészta kenéséhez 1 tojás
A leveles tésztából akkora négyzeteket vágok, amekkorával be tudom csomagolni a sajtokat: a négyzet közepére helyezem a korongot, a sarkokat középre hajtom, és mindenhol jól eldolgozom a sajt lehetséges menekülési útját. A hajtott rész kerül alulra. A tetejére a maradék tésztából díszt készítek igen leleményesen, majd lekenem felvert tojással.
Miután az összes camembert-rel elvégeztem ezt a feladatot, egy tepsibe sütőpapírt helyezek, ráteszem a tésztába csomagolt sajtokat, és 210 fokon kb. 25 perc alatt (amíg szép pirosak nem lesznek) megsütöm őket.
Szerintem csak áfonyalekvár kell mellé, semmi más.
Ha sikerül kis sajtokat vennünk, akkor fejenként egy szükséges; az átlagos méretű camembert-ből nálunk mindenki felet bírt megenni. Ennek fényében tehát a hozzávalók:
4 camembert sajt
2 csomag leveles tészta (a hűtőpultokban kapható tekercses)
áfonyalekvár
a tészta kenéséhez 1 tojás
A leveles tésztából akkora négyzeteket vágok, amekkorával be tudom csomagolni a sajtokat: a négyzet közepére helyezem a korongot, a sarkokat középre hajtom, és mindenhol jól eldolgozom a sajt lehetséges menekülési útját. A hajtott rész kerül alulra. A tetejére a maradék tésztából díszt készítek igen leleményesen, majd lekenem felvert tojással.
Miután az összes camembert-rel elvégeztem ezt a feladatot, egy tepsibe sütőpapírt helyezek, ráteszem a tésztába csomagolt sajtokat, és 210 fokon kb. 25 perc alatt (amíg szép pirosak nem lesznek) megsütöm őket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.JPG)
Bejegyzések
