Tavaly ugyan már kifejtettem véleményemet a húsvét vallási tartalmával kapcsolatban, és fogadkoztam magamnak, hogy most nem fogom, de ez a bárány-projekt elindította a hangyát. Egészen pontosan az, hogy két olyan komment is jött, amelyik sajnálkozott szegény kis jószág miatt. Hozzáteszem: megértem.
Izrael fiainak Isten parancsára kellett megölnie egy olyan bárányt, amelyik néhány napot a családdal töltött; a gyerekek játszottak vele, megszerették, aztán pár nap múlva le KELLETT vágni. És ennek a báránynak az ajtófélre kent vére volt a garancia az egész család életére. Ezt olvashatjuk a Bibliában, Mózes II. könyvében:
12:1 Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, mondván:
12:3 Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt.
12:4 Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz.
12:6 És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen.
12:7 És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.
12:8 A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt.
12:9 Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével együtt.
12:11 És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskája az.
12:12 Mert általmegyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr.
12:13 És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.
Elgondolkodtam azon, mire volt jó ez a rendelkezés, hogy a bárány a családdal lakjon - hiszen lehetett volna kint a mezőn is, be lehetett volna hozni a levágás napján is... De nem. Megismerték, megszerették. Párhuzamos a történettel Jézus megfeszítése - akiről a környezete tudta, mi vár rá, ennek ellenére, amikor azt látták, hogy a testvérük, barátjuk, fiuk ott függ a kereszten, és meg fog halni - talán bele tudunk gondolni, kegyetlen lehetett. Mégis, az ő vére kellett ahhoz, hogy a bűn súlya alatt senyvedő emberiség új lehetőséget kapjon, tiszta lappal indulhasson az, aki átadja az életét az egyetlennek, aki a bűnt és a halált is legyőzte.
A húsvét lényege tehát ez az egyetlen tökéletes, hibátlan bárány, aki nemcsak meghalt, de fel is támadt, ma is él.
Mindenkinek kellemes napokat, jó pihenést kívánok!


7 megjegyzés:
Kérlek, ne vedd a szívedre a kommentemet. Mivel én sem vagyok vegetáriánus, álszentség lenne fenemód sajnálkoznom. Csak meglepődtem, ennyi. :)
Szép ünnepet kívánok! :)
Áldott, békés Húsvétot kívánok!
Boldog húsvétot! :o)
Létező, nem vettem a szívemre!:))
Csak elgondolkodtam, nem is a tiéden, inkább Éváén. Megértem, tényleg meglepő lehetett a látvány...:)
Nem volt semmiféle rossz szándékom, csak meglepődtem és ennek kapcsán leírtam, ami eszembe jutott.További kellemes ünneplést!
Éva
Éva, nem vettem rossz szándéknak, és amikor belegondoltam, hogy a gyanútlanul idetévedő mivel szembesül, meg is értettem a szörnyülködést. Nektek is jó pihenést.:))
Boldog húsvétot!
Megjegyzés küldése