2010. május 13., csütörtök

Jóárasítottam a cheesecake-et!

Éva baráthném kérdezte, nem lehetne-e valahogy olcsóbbá tenni ezt a sajttortát, mert igencsak jól néz ki, de hát 75 deka mascarpone... Szóval, nem olcsó.
Hát nem.
Gondolkoztam is sokat, hogyan lehetne jóárasítani; az egyik kézenfekvő megoldás a tejföl lecsepegtetése. Ehhez két nagy doboz tejfölt sűrű szövésű anyagba (pl. organza, vagy textilpelenka) kötünk, a csomóba egy fakanalat bökünk, a batyut a fakanál segítségével egy edénybe lógatjuk, és egy-két napig a hűtőben tartjuk így, amíg a leve kicsöpög. Szuper krémsajtot kapunk, és nem is drága.
De mi van akkor, ha hirtelen jut eszünkbe, hogy már most azonnal nekünk sajttorta kell, de olcsón?!
Helyettesíthetjük a sajtot a Lidl-ben kapható "Krémes tehéntúró"-val. Persze, a kapott sütemény így már csak pszeudo-sajttorta, avagy false cheesecake, mivel épp a lelkével variáltunk. Hogy akkor meg miért nem nevezem egyszerűen túrótortának? Hát, mert nem olyan, mint a túrótorta.
Régebben kilós kiszerelésben lehetett venni a Lidl-ben ezt a fajta túrót, nagymama-fej díszítette a dobozt. Rá is kaptam, ezt a túrótortát gyakran készítettem belőle; aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy eltűnt a nagyis túró, lett helyette jóval kisebb, félkilós doboz. Aki ismeri a terméket, tudja, hogy nem a mi fogalmaink szerinti túró lapul a dobozban: olyan, mint a krémtúró, csak éppen ízesítés nélkül. Na, hát ide az pont jó. A szükség nagy úr, kérem szépen.
Mert hogy tegnap a magyar futballtörténelem egy jelentős napját éltük át: a korábban (a válogatottság lemondása miatt) hazaárulónak is kikiáltott Gera Zoli csapatával ott volt az Európa Liga (korábban UEFA-kupa)-döntőben, így hát akik fél éve még leírták, most azok is kénytelenek voltak elismerni, hogy ilyen magyar focistával már elég régen fordult elő. De nem akarok ebben szakérteni, mivel nem is tudnék, a lényeg az, hogy társaság érkezett az esti meccs megtekintésére, amire én mártogatósokkal, különböző kenyérfélékkel készültem, de délután eszembe jutott: kellene valami édes is! Ekkor ugrott be a pszeudo-sajttorta ötlete. És mivel az eper errefelé még mindig 1400 forint körül tartja magát, azt egy üveg meggybefőttel helyettesítettem.


Keksz nem volt itthon, így az apple pie tésztáját tettem a krém alá, megfeleztem a pie-hoz képest a hozzávalók mennyiségét:
15 dkg liszt
9 dkg vaj
1 ek cukor
3 ek hideg víz
A  krémhez pedig kellett:
1 doboz (500 g) krémes tehéntúró
2,5 dl natúr joghurt
15 dkg cukor
3 tojás
fél citrom leve és héja
2 ek étkezési keményítő

A tetejére:
1 üveg meggybefőtt
1 ek étkezési keményítő

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
Összegyúrtam a tészta hozzávalóit, és a fagyasztóba tettem addig, amíg a krémet készítettem.
A krémhez minden hozzávalót egy tálba tettem, és habverővel jól összekevertem.

Lisztezett deszkán kinyújtottam a tésztát akkorára, amekkora a forma.
A tésztát a formába tettem, ráöntöttem a krémet. Már mehetett is a sütőbe 45 percre. Amíg sült, a meggybefőttet egy edénybe öntöttem, felforraltam, és besűrítettem a keményítővel. Ez pár perces művelet, és csodálatos öntetté varázsolja a befőttet.



A 45 perc elteltével lekapcsoltam a sütőt, és még legalább fél óráig bent hagytam a tortát. Utána vettem ki, és próbáltam lehűteni, mire a vendégek megérkeztek. A meggyel tálaltam. Annyira jó lett, hogy reggelre a fenti képen látható icipici szeletet tudtam megmenteni, hogy legalább valami fotó legyen róla.

Sütögetés közben a gyerekekkel Muppet Show videókat nézegettünk; a férjemmel azon beszélgettünk,vajon miért nem adják egyik csatornán sem ma már?
Ezen például testületileg nevettünk hatalmasakat:

9 megjegyzés:

Krisztallit írta...[Válasz erre]

Beugrott a jelenet, amint éppen a gólöröm után felszolgálod a false cheescake-edet és a drukkoló társaság sörös poharai közé beilleszted a szépen festett porcelánt. Mindenki felszisszen a módosult receptet ízlelve, majd kisujjukat leeresztve eltolják maguktól az édességet és csalódottan újból a képernyőre merednek. Hát bizonyára nem így zajlott, ugye? :-)))
Hmm, éhes vagyok.

csibike írta...[Válasz erre]

Igen elkényeztetted a meccsnéző társaságot, remélem, cserében elmosogattak :)

Maimoni írta...[Válasz erre]

Krisztallit, gondolhatod...:))

Csibike, bevallom, annak is örültem, hogy egymásba rakták a tányérokat...

Ági angyalai írta...[Válasz erre]

Móni! Neked be merem vallani, hogy én legtöbbször mezei, olcsó, krémsajttal készítettem a sajttortát és a citromos fajtára speciel semmi panasz nem volt eddig, sőt legalább hatan elkérték a receptet. Miközben írtam, nem pironkodtam a hozzávalók lejegyzésénél, hogy mennyi mascarpone vagy Philadelphia kell bele, mert nem kell!

Egyszer ezt is kipróbálom.
Ágnes

zafiram írta...[Válasz erre]

Én is olcsóbbítottam ezt a tortát, de merő véletlenségből. Nem olvastam el a pontos mascarpone mennyiséget és nagy naivan csak 25 dkg-t vettem. Itthon fedeztem fel, hogy csöppet kevés lett. A fagyasztón találtam egy negyed kiló túrót és én ezt tettem bele. Minden mást meghagytam. Eszméletlenül finom lett, mindenki repetát követelt.

Maimoni írta...[Válasz erre]

Ágnes, melyik mezei, olcsó krémsajtra gondolsz? Ami olyan, mint a Camping?

Zafiram, én is sütöttem ugyanígy! És valóban, az is eszméletlen jó.

jehudit írta...[Válasz erre]

Ó, hát szólhattál vóna, hogy buli van nálatok! Vittünk volna a sajttorta mellé kürtöket, hogy végigdudáljuk a meccset. :D
Ágnes, én is kíváncsi lennék, hogy melyik mezei krémsajt a nyerő nálad.

Ági angyalai írta...[Válasz erre]

Alig merem leírni vagy éppen hogy bátran le merem írni, szóval.. a REÁL-ban vett saját termék azaz noname kolbász alakú (camping ?) sajtrémmel csináltam és hozzácsaptam még egy Parmalat dobozos krémsajtot is. A receptet majd fel is teszem a fapados gasztro blogomra http://www.rapidvacsi.blogspot.com ,mert tényleg finom volt ezzel is.

Ágnes

Turák Kinga írta...[Válasz erre]

mi a mascarpone helyett mizo natúr vajkrémet használunk, ugyanaz az ízhatás...