2010. május 9., vasárnap

Kacsák, libák, kürtőskalács

Tegnap ismét haladtunk a farmprojekttel; a birkák telepítéséhez szükséges villanypásztorhoz megtörtént a karók és cölöpök földbe ásása, jövő héten megérkezik a készülék és a "karámvezeték", illetve talán jószág is lesz.
A kacsák és a libák egyelőre teljes mértékben lekötik gyerekeink figyelmét, fényképezik, kamerázzák őket folyton. Sajnos, az állatok szeretgetése és kínzása között elég vékonyka határmezsgye húzódik, úgyhogy fél szemünket az ólban zajló eseményeken tartva próbáltunk dolgozni.
Felmerült az ötlet, hogy süssünk kürtőskalácsot szabadtűzön  - vagyis parázson -, mert az ilyesmi sütögetést a gyerekek mindig nagyon élvezik. Úgyhogy ennek érdekében kora délelőtt még itthon bekevertettem a kenyérsütővel a kalácstésztát: az üstbe került
3 dl langyos tej,
3 dkg élesztő,
3 ek cukor,
- majd miután az élesztő felfutott,
2 egész tojás,
2 tojássárgája,
8 dkg olvasztott vaj,
kb. 50 dkg liszt (fele lehet rétesliszt).

A kenyérsütőt elindítottam a szokásos "sütemény" programon; mindig ezzel dolgozom, hagyom, hogy dagasszon nagyjából húsz percig, majd lekapcsolom, mert a 35. percben elkezdene sütni. Nos, tegnap a gép elindítása után negyed órával sógornőmmel elmentünk boltba, hogy megvegyük a két családnak szükséges élelmiszer-mennyiséget, ami nem kevés. A faluban ugyanis bár van élelmiszerbolt, de szombaton csak tízig van nyitva, és hát az árukészlet sem túlságosan széleskörű. Úgyhogy ilyenkor két ütemben érkezünk a "farmra": a férjem és a sógorom 1-2 fiúgyerekkel kiegészítve korábban, mi a sógornőmmel és az összes többi gyerekkel a bevásárlás, illetve az egyéb előkészületek után  már majdnem délben kicsit később.
Tehát, most is nekiindultunk bevásárolni, és mire hazaértünk, a sülő kalács illatát éreztük a lakásban... Elfelejtettem megállítani a kenyérsütőt.
Úgyhogy gyorsan kézzel, edényben ismét bedagasztottam a tésztát. Mert ha már egyszer elhatároztuk, hát nem adjuk fel...
A tésztát tálba tettem, lefedtem, és mire a birtokra értünk, meg is kelt.

"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?"

Először is egy kis "how to":  hogyan készítsünk házilag kürtőskalácssütő alkalmatosságot?
1. Vegyünk annyi doboz sört, amennyi kalácsot egyszerre sütni szeretnénk.
2. Toborozzunk önként jelentkezőket a dobozok kiürítésére. Csak a nagykorúaknak adjunk lehetőséget.
3. Vágassunk vastagabb vesszőket a sörfogyasztókkal (mintegy nyárs gyanánt). Ahány dobozunk van, annyit.
4. Szúrjuk bele a nyársat a dobozba. Szoruljon benne; ha vékony a vessző, kisebb fadarabokkal, alufóliával ékeljük ki.
5. Vonjuk be a dobozt alufóliával.


Nos, miután a nyársak elkészültek, kiborítottam a tálból a tésztát a gyúródeszkára, vagy inkább az azt helyettesítő lapra.
A tésztát kinyújtottam, és először próbaképpen ekkora csíkot vágtam belőle; a további kalácsokhoz már kicsit hosszabbakat.


A csíkot a beolajozott fóliára tekertem.

Kicsit meghengergettem a gyúródeszkán, hogy egyenletesen vékony legyen a tészta.

A cukorba forgatás előtt van egy nagyon fontos lépés: a tészta felületét vékonyan be kell kenni vagy olvasztott vajjal, vagy semleges ízű olajjal (pl. napraforgó). Ezt követően hempergessük meg csak a cukorban, így fog szépen karamellizálódni.
Mehetünk sütni. Valamiért most nem volt szép parázsunk, ennek ellenére azért a kalácsok megsültek. Nagyjából folyamatosan forgatni kell, és ki kell tapasztalni azt is, hogyan tartsuk a nyársunkat, hogy a kalács alja is szépen piruljon, még mielőtt a teteje feketedni kezd. A harmadiknál már profin ment. Mert mondanom sem kell, a gyerekek hamar ráuntak, úgyhogy ketten a sógornőmmel sütöttük meg mindenkiét.



A kész sütik gyönyörűen lecsúsztak a dobozokról.
Nem kevés kürtőskalácsot ettem már életemben, de ilyen jót még soha. A vékony karamellréteg roppant, alatta a tészta finom puha volt, és társult hozzá még egy kis halvány füstös íz... Azt hiszem, gyakran lesz nálunk ilyen.

30 megjegyzés:

Kála írta...[Válasz erre]

Csodásan néz ki! És megnyugtatóan egyszerűnek hangzik - szerintem mi is kipróbáljuk egyszer :-)!

Maimoni írta...[Válasz erre]

Érdemes! És tényleg egyszerű, főleg, ha azt nézzük, mennyi pénzt elkérnek egy darabért az árusok...

Rózsaszín pöttyök írta...[Válasz erre]

Idejött Jani, és azt mondta, hogy "mmmha!", imádja.

Épp ezért nekünk profi, 40-50 centis, fából készült gyönyörűségünk is van...
:-D

Maimoni írta...[Válasz erre]

Én is szeretnék majd olyat... Na de addig is!!!:))

Delish írta...[Válasz erre]

Azta ez fantasztikus otlet! :)

Ikkyu-san írta...[Válasz erre]

Ez a sörösdoboz hatalmas ötlet!

duende írta...[Válasz erre]

Hihetetlen guszta!:) (Nálam is gyűlnek a papírtörlő-gurigák...)

szilzs írta...[Válasz erre]

ez valami hihetetlen, valami eszembe jut, erre meg itt a recept.Arra is van valami jo tipped,hogy hogyan suthetnem parazs nelkul,egyszeruen sutoben?

Maimoni írta...[Válasz erre]

De van, sütöttem már én is! Itt a link:
http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/2009/07/kurtoskalacs.html
Annyi a hibája annak, hogy nem kentem be vajjal/olajjal a tésztát, így látható is a képen, hogy a cukor nem karamellizálódott.

szilzs írta...[Válasz erre]

Akkor ez a kovetkezo...Mar gyulnek a sorosdobozok :)Amugy most vettem ki a sutobol egy tepsi "legegyszerubb,leggyorsabb turospogacsat" :)

Maimoni írta...[Válasz erre]

:))

Marika írta...[Válasz erre]

Nagyon nagy ötlet ez a sörösdoboz. Kár, hogy nem tudtam előbb olvasni a bejegyzésedet. Ma az udvaron sütöttünk, klassz lett volna egy kis kalács is a parázson. Majd legközelebb feltétlen elkészítem. Nagyon köszi az ötletet.

Maimoni írta...[Válasz erre]

Marika, nekünk is csak most ugrott be az a nyársra húzós dolog... A sörösdobozon sütést nem én találtam ki, én is úgy olvastam gasztroblogokon régebben. El is határoztam, hogy ezentúl gyakrabban lesz ilyen.

jehudit írta...[Válasz erre]

Én is nagyon rá vagyok kattanva a házi kürtöskalács sütésére. Nálunk a piacon formát is árulnak! Persze nem kérdeztem meg az árát.... :( Szóval ha húzós, akkor mi is sörösdobozozunk valamikor.

jehudit írta...[Válasz erre]

Ja és figyi, 400.- a piacon egy kis kürtös. Ötünknek azért kell egy mennyiség, szóval szerintem nagyon megéri otthon sütni.

Mariann írta...[Válasz erre]

Hogy lehet egy kacsáról (vagy liba) ilyen tökéletes televigyoros képet készíteni?

Maimoni írta...[Válasz erre]

Jehudit, így van, nagyon megéri. Ugyanúgy, mint lángost, fánkot például.

Maimoni írta...[Válasz erre]

Mariann, majd megkérdezem a fiaimat, ők fényképezgették a madarakat - lehet, az egyik viccet mesélt nekik, a másik kattintgatott...:)

Satuk / Kata írta...[Válasz erre]

Szia! Ez az adag kb hány emberre elég? Mert ma csak 6-8an jönnek gyerekestül, hogy előpróbáljuk a kalácsot, de szombaton a fiam szülinapi bulijára ez a meglepetés, és kb 35en leszünk :O. Nem is tudom hogy ütemezzek, és miből mennyit vegyek..
Tudsz ebben segíteni? Köszi! Kata

Maimoni írta...[Válasz erre]

Kata, ebből az adagból lett ha jól emlékszem 8, max. 10 darab, pont elég volt. Tehát, ha ma 10 fő alatt lesztek, akkor ez a mennyiség épp elég. A 35-re meg fel kell szorozni mindent 3,5-tel, meg jól felkötni a gatyát...

Satuk/ Kata írta...[Válasz erre]

Igen, kezdek rettegni :)De szerencsére családban nem annyira gáz beégni, és lesz kenyér, és sült máj is , a biztonság kedvéért :):)
Köszi a választ, gyorsan kezdem is a délutánra készülődést.

Satuk/ Kata írta...[Válasz erre]

Szia! A mai adag tuti lett :) a barátaink gyerekei gyakorlatilag hozzánk akartak költözni :):)
Szeretek kürtőskalácsot sütni :) Köszi a segítséget!! Kata

Zsuzsanna írta...[Válasz erre]

Szia! Gyönyörűek!!!! Én is szeretném kipróbálni a hétvégén (már csak sört kell inni előtte :D), de sütőben, viszont az általad belinkelt oldal a sütőben sütéshez nem jön be, azt írja nekem, hogy az oldal nem található. Tudnál segíteni? Köszi! Zsuzsi

Maimoni írta...[Válasz erre]

Zsuzsanna, akkor úgy írom, hogy a 2009. július 18-i bejegyzés, úgy biztosan megtalálod.

Maimoni írta...[Válasz erre]

Kata, szuper, nagyon örülök (mindig izgalmas, ha valaki az én receptem alapján süt/főz, úgyhogy örülök minden pozitív visszajelzésnek:))!

Zsuzsanna írta...[Válasz erre]

Szia! Köszönöm, így megtaláltam a posztot! Sőt, a söröket is megvettem ma, így már csak ki kell üríteni önkéntesekkel a dobozokat a hétvégéig :D Zsuzsi

Maimoni írta...[Válasz erre]

Azzal nálunk nem szokott probléma lenni...:))

Zsuzsanna írta...[Válasz erre]

Itt is sikerült kiüríteni, és ma el is készültek a kürtös kalácsok, bár a cukor nem karamellizálódott olyan szépen, mint nektek a parázs fölött, de nagggyon finom lett :)) Köszönöm a receptet! Zsuzsi

Maimoni írta...[Válasz erre]

Nincs mit, igazán... De vajon miért nem karamellizálódott...?

Zsuzsanna írta...[Válasz erre]

Hát én is eltöprengtem azon, hogy vajon miért nem lett olyan szép karamelles a cukor. 200 fokon sütöttem légkeverésen. Megentem vajjal, úgy hempergettem cukorba. No persze azért mind elfogytak már, és így is nagyon finom lett :) Zsuzsi