Mint spárgafelhasználó, relatíve kezdő vagyok. Talán öt éve vettem egyszer méregdrágán (emlékszem, 600 forint volt) egy félkilós csomag fehér spárgát, gondoltam, finom krémlevest készítek majd belőle - ám olyan keserű lett, hogy ki kellett öntenem az egészet. Abban az évben még egyszer próbálkoztam, hasonlóképpen jártam; úgyhogy lehúztam a rolót. Éttermekben viszont olyan finom spárgaételeket ettem, hogy pár évvel később megint megkockáztattam - ám ezúttal, hallgatva egy bölcs tanácsra, zöldet vettem. És nagyon finom volt!
Innentől kezdve tehát - igaz, óvatos duhajként - újra barátkozni kezdtem ezzel a zöldséggel.
Kóstoltátok már nyersen (mármint a zöldet)? Hihetetlenül finom! Kicsit olyan íze van, mint a nagyon zsenge zöldborsónak, salátába remek.
Viszont, amit ma készítettem belőle, az is igen jó lett.
Hozzávalók:
fél kiló zöldspárga
1 nagyobb újhagyma
kb. 2,5 dl főzőtejszín
200 g krémsajt (mezei tömlős, natúr)
só
bors
szerecsendió
Az újhagymát felaprítom, kevés olívaolajon dinsztelni kezdem. Közben megmosom a spárgát, és felvágom párcentis darabokra; az aljáról a fás részt eldobom..
A hagymára dobom a feldarabolt spárgát, és felöntöm annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Adok hozzá egy teáskanál sót és cukrot, és bő negyed óra alatt fedő alatt puhára főzöm. A fejeket a főzési idő végéén kiveszem és félreteszem.
Amikor puha, botmixerrel pürésítem, és egy szűrőn átnyomom, hogy ne maradjanak benne szálak. Elkeverem a krémsajtot a tejszínnel egy habverő segítségével, és a leveshez adom. Ízesítem borssal, szerecsendióval, vagy amivel akarom - és visszateszem bele a spárgafejeket.
Lehet tálalni.
2010. május 14., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Blog Design by Gisele Jaquenod








2 megjegyzés:
Hihi, ugyanebben az ikea-s tányérkában fényképeztem le a héten a spárgakrémlevesemet, csak én tejszínnel készítettem :))))
(Ja, jó béna lett a képem, nem is biztos, hogy felteszem, de azért vicces )
Viszont nagyon, nagyon finom volt :)
Idén már 3 csomag zöldspárgát elpusztítottam, nagyon jó!!!!
Én is nagyon szeretem, van is a hűtőben még egy csomag.
Megjegyzés küldése