2011. május 16., hétfő

Rukkola pesto

Ennek a kis apróságnak azért szentelek külön bejegyzést, mert fantasztikus. És olyan sokoldalúan felhasználható, hogy felsorolni is nehéz. Kerülhet tésztára, összekeverhetjük kockára vágott főtt krumplival, kenhetjük pirítósra, mehet pizzára, leveles tésztára, sós palacsintába, lehet simán mártogatós grillezett húsokhoz,  ízesíthetünk vele krémleveseket. Általában a pestóhoz kevernek valamilyen olajos magot, legtöbbször fenyőmagot, vagy száraz serpenyőben kissé megpirított diót, én ehhez nem tettem. A fenyőmagot egy ideje azért nem kockáztatom, mert erre felénk csak kínait kapni, amitől napokon át keserű szokott lenni a szám íze, és ennek kapcsán keserű minden, amit eszem vagy iszom.
Másrészt, ebben a pestóban a rukkolának a citrom és az olaj olyan tökéletes kiegészítője, hogy ezt a harmóniát épp csak alá kell, hogy támasszuk egy kis sóval, borssal, reszelt grana padanoval (vagy parmezánnal).


Hozzávalók:
1 doboz rukkola - talán 10 dkg?
2 gerezd fokhagyma

bors
fél citrom leve
0,5 dl olívaolaj
kb. 1 dkg reszelt grana padano vagy parmezán

Aprítógépbe tesszük, pürésítjük. Vagy botmixerrel. Vagy mozsárban.
Azért megmutatom, például mire került szombaton, amikor Virágékat vártuk bográcsozásra. Mivel több, mint 200 kilométert utaztak hozzánk, gondoltam, éhesek lesznek, mire megérkeznek, ezért afféle vendégváró falatoknak focacciát sütöttem, különböző feltétekkel. Az egyik spárgás-fetás-rozmaringos volt, ezek alá került a rukkola pesto. Majd még mesélek.

12 megjegyzés:

Altair írta...[Válasz erre]

Ínycsiklandó látvány! :o) Lehet, hogy kipróbálom a kencét, mert nagyon szeretem salátába keverni a ruccolát, de mindig megmarad a kétharmada a doboznak.

Fura, amit a kínai fenyőmagról írtál, én is olvastam már többször, de azért nem minden kínai fenyőmag ilyen. A múltkor az ázsiaboltban vettem egy csomaggal a Vásárcsarnok aljában és az finom volt, nem jutott a salátába, elcsipegettük előre. :o)

Maimoni írta...[Válasz erre]

Nem merek kockáztatni. Annyira szörnyű az a keserű szájíz, hogy egyszerűen nem merem. A rukkolával én is így szoktam járni: meghagyom a felét, hogy jó lesz holnapra a salátába, akkor elfelejtem, aztán belerohad a dobozba. Nagyon finom így.

csigaszabo írta...[Válasz erre]

Éhes lettem. Ez nagyonis (túlontúl) gusztusos.

jehudit írta...[Válasz erre]

Figyi csajok! Elmentem a piacra, vettem 2 tő ruccola palántát. Elültettem a kertben. Tépkedtem, es ettem. Utána hagytam felmagzódni. Begyűjtöttem a magokat. Most tavasszal elvetettem. Ne tudjátok meg mennyi ruccolám van most. Egy vagyon figyel itt a kertemben. :D
Sztem simán balkonládában, vagy cserépben is lehet nevelni. Így csak annyit kell letépni, amennyire éppen gusztusod van. Meg olcsóbb is így.

jehudit írta...[Válasz erre]

Jah, és ez a pesto valami csúcs! Nem tettem bele semmilyen magot. Annyira finom nélküle is!

Maimoni írta...[Válasz erre]

Én is szeretnék rukkolát ültetni, fogok is.

kiselefánt írta...[Válasz erre]

Hogy ez mekkora ötlet!!! Listára felvéve!

undercover írta...[Válasz erre]

Ez a keserű íz érdekes, én a múltkor egy permetezést követően jártam úgy,hogy kb. két hétig mindent keserűnek éreztem (de csak utóízként)és mivel nagyon be voltam öltözve a permetezéshez, csak arcmaszkom nem volt csak szemüveg, í gy nagyon minimális permetszer juthatott a bőrömre. Szóval azt gondolom, lehet, hogy valami szermaradvány volt abban a magban, ezért volt ez az íz.

Sárosdi Virág írta...[Válasz erre]

Móni, megsütöttük a lepényt pesztósan. :)
Volt ám sikere!

Maimoni írta...[Válasz erre]

:))

Lipodresch írta...[Válasz erre]

Ajjaj de guszta!!!

MIért nem vetsz ruccolát!?

Úgy nő mint a dudva!

Maimoni írta...[Válasz erre]

Szándékozom! Milyen jó szó ez a dudva... sosem mondom...