2011. december 31., szombat

BÚÉK

Megengedtem magamnak egy kis lazulást itt a blogolás terén, bár minden nap eszembe jutott, nehogy András sógorom megint leszokjon az olvasásomról, mert ritkábban jelentkezem.
Barátnőm mesélte, hogy a férje, amikor a legutóbbi bejegyzésben meglátta a fekvő Bogyó képét, megkérdezte:
-Na, megdöglött a kutya?
Úgyhogy bemutatom, hogy nagyon is eleven, ülni is tud:


Folyton mocorog, úgyhogy képtelenség éles képet készíteni róla, vakuzni meg nem szeretem, mert úgy olyan fura lesz a szeme, mintha kék lenne - pedig fekete.
Annyira eleven a kis drága, hogy tegnap éjjel én őriztem a többiek álmát azzal, hogy vele töltöttem kint az éjszakát a nappaliban, úgy éreztem magam, mintha visszamentem volna az időben, és újra szoptatós anyuka lennék, amikor nappal és éjszaka egybefolyik, az alvás minimális; még jó, hogy most a védőnő nem jön rajtaütésszerűen, reggel kilenckor.
Rengeteg jó dolog történt velünk az elmúlt évben, olyan változások, amelyeket el sem hittem volna; most nézem a tavalyi céljaimat, amelyeket összeírtam, hogy szeretném elérni 2011-ben, és döbbenet, hogy olyasmi is teljesült, amiről fogalmam sem volt, hogyan fog. Például: legyen végre elég négyzetméterünk. Nem gondoltam volna, hogy ez a keszthelyi lakás eladásával jár majd, tetőtér beépítésről beszéltünk még fél évvel ezelőtt is. Erre a lakásra szinte minden ingatlanos azt mondta, hogy eladhatatlan. Osztatlan közös tulajdon, mondták, nem piacképes. És láss csodát, az elhatározásunkat (mármint, hogy eladjuk) követő egy hónapon belül már aláírt előszerződésünk volt. Pont jött valaki, akinek nem jelentett problémát az osztatlan közös tulajdon.
Aztán, célom volt, hogy vegyenek át államilag támogatottra az egyetemen. És bár csak 3,6 volt az átlagom, a többiekéhez képest ez is jónak bizonyult, átvettek.
Most is fogok listát írni, javaslom, tegyétek ti is: legyenek konkrét céljaitok, hogy aztán egy év múlva ugyanígy elcsodálkozzatok majd, mint most én.
Kívánom, hogy mindenféle jóslások és előrejelzések ellenére kiváló év legyen mindannyiótok számára 2012.
BÚÉK!


Ui.: A tavalyi listán szerepel egy nem teljesült tétel: legyen 1000 állandó olvasóm év végére. Hát, még éjfélig van néhány óra... Már csak 130 névtelenségbe burkolózó látogatómnak kellene megnyomnia a "Feliratkozás a webhelyre" gombot...:-)

26 megjegyzés:

Sandra írta...[Válasz erre]

Hát legyen! Akkor javítom az arányt innen Írországból....

Hobbychef írta...[Válasz erre]

Neked is BUÉK!

Zsuzsanna írta...[Válasz erre]

Na jó... :-)

Maimoni írta...[Válasz erre]

De rendesek vagytok:))) Köszi!:)

Ditke írta...[Válasz erre]

Rajtam ne múljon az az ezer...
Bár még egyszer nem voltam képes életemben egy receptet sem úgy megcsinálni ahogy az le vagyon írva...
Most épp a parmezános-mandulás-körtés előétel készül így utolsó simításként szilveszterre, bár ez sem pont úgy ahogy azt leírtad- bár ennek egyik oka, hogy itt nem lehet mindent úgy beszerezni mint otthon. :(
Üdv és BÚÉK Spanyolországból:
Ditke

Névtelen írta...[Válasz erre]

BÚÉK!
Kolozsvarrol

tűzkő írta...[Válasz erre]

szia, még a végén összejön az 1000. Rajtam se múljon a dolog. Amúgy is, ez a kutya, jaj.... Májusban halt meg a kiskutyám (5 évesen), egy pumi-puli keverék (talált kutya volt, ezért igazából meghatározhatatlan) és teljesen ugyanígy nézett ki - mármint kölyökként (pár hetesen találtuk az utcán), aztán később kiszürkült a feketesége. Pont ilyen volt és úgy hívták , hogy Bogyó. :-(

Melinda írta...[Válasz erre]

Szeretettel koszontelek Erdelybol,rajtam se muljon az ezer hiszen szivesen kovetem a blogod,BUEK!

Névtelen írta...[Válasz erre]

Rajtam se múljon! BÚÉK

Rita írta...[Válasz erre]

Remélem teljesül ez a célod is, én mindenesetre előbújok a titkos olvasók táborából. Boldog Új Évet az egész családnak.

marisz57 írta...[Válasz erre]

Boldog 2012-es esztendőt kívánok!

Andicsek írta...[Válasz erre]

Én is csatlakoznék, hogy meglegyen az ezer, de már régen megtettem! :) Sikeres,boldog Újesztendőt kívánok!

Névtelen írta...[Válasz erre]

BÚÉK!
888. Még van fél óra!
Gratulálok a bloghoz!

Ágnes írta...[Válasz erre]

Bocs, most javítottam az arányt! Minden jót!

Gabi írta...[Válasz erre]

Kedves Móni! Ám legyen :-)) Hogy ebben Bogyónak milyen szerepe van, azt nem tudom :-))

Z-bygg írta...[Válasz erre]

Kedves Móni!

Rajtam se múljon!:)
Köszönet az összes eddigi és majdani receptért!
Andi Svédországból

goba írta...[Válasz erre]
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
goba írta...[Válasz erre]

Én is csatlakozom!
Boldog Új Évet!
Üdv Svájcból,
Dóra

Szitya írta...[Válasz erre]

Nem rossz ötlet, Móni! Én is leírom majd, hogy szeretnék 1000 olvasót... Már csak 819 hiányzik... :-) Úgyhogy, ha páran engem is "megszánnának"...
Na mindegy, tréfát félre... Nekem is úgy tűnik (magánemberként is egy pöttyet jobban ismerve), hogy most sokkal vidámabban, felhőtlenebbül zárod az évet, mint egy éve! Kívánom, hogy ez tendencia maradjon!!!
A kutyus tündéri!
B.Ú.É.K.!
Szilvi

kikocs írta...[Válasz erre]

Békéset és boldogat nektek! És teljesüljön minden a listádról! :)
És remélem hamar meglesz az 1000 :)

Bogi írta...[Válasz erre]

Régóta olvaslak:), hát legyen már meg az az 1000, rajtam se múljon:) Boldog új évet!

Névtelen írta...[Válasz erre]

Ezért pénz jár, vagy mi? Több blogot is rendszeresen olvasok, de senki nem erőszakoskodik ennyit a feliratkozással..

Maimoni írta...[Válasz erre]

Nem kötelező. Se feliratkozni, se olvasni.:)

Névtelen írta...[Válasz erre]

BÚÉK ! Én is csatlakoznék , de nem sikerült. Pontosan , hogyan kell ?

Pataki Anikó

Maimoni írta...[Válasz erre]

Kedves Anikó, ha rákattintasz, elvileg el kéne, hogy vezessen... Kell, hogy legyen egy profilod hozzá a bloggerben, vagy a gmail-ben, azzal kell bejelentkezni.

Noémi írta...[Válasz erre]

Én vagyok a 905. Lassan csak meglesz az az 1000!Boldog Új Évet! Noémi