Nem tudom, van-e olyan család, ahol nem jön el az az idő, amikor a gyermek, avagy gyermekek határozott kívánsága, hogy legyen kutya. Előtte esetleg hal, teknős, hörcsög, degu, vadászgörény, de előbb-utóbb kilyukadnak az álmok netovábbjánál, aki az ember legjobb barátja, állítólag.
Hát most ismét eljött ez az idő nálunk, és igen, érzem vesztünket.
Mert azt írják itt-ott, hogy nemcsak lelki támaszt jelenthet egy kedves eb búban-bajban, de a kutyás gyerekek általában könnyebben beilleszkednek a társadalomba, felelősségtudatra, önzetlenségre neveli őket a négylábú, továbbá a konfliktuskezelést is fejleszti az állattal való kapcsolat.
A másik verzió, hogy egy-két hónap, és az újdonság varázsa után a kutya anyura marad, akinek aztán valóban társa lesz jóban-rosszban.
Volt néhány szerencsétlen próbálkozásunk kutyákkal, egyik sem kellemes emlék. Az első, Alex akkor került hozzánk, amikor a város szélén laktunk egy viszonylag magányosan álló házban, a gyerekek két- és háromévesek voltak. Alex egy labrador és még valami más keveréke volt, kajla, állandóan feldöntötte a gyerekeket, idővel meg éjszakánként megszökött, feltúrta a kerítéshálót, és megkergette a szomszéd néni tyúkjait. Mondjuk, hogy csak megkergette...
Találtunk neki szuper helyet falun, és végre boldogok voltunk.
De aztán úgy öt év múlva megint beadtuk a derekunkat; ekkor egy ismerős vizsla-szaporulatának egyik példányát fogadtuk magunkhoz, ám a gazda bónuszként nekünk adott még egy kiskutyát. Ekkor még azt hittük, jól jártunk.
Borisz és Lea, a két bűnöző rövid időn belül leharcolta a gyönyörűen füvesített udvart, mozgásigényük kielégítésére pedig egyszerűen nem voltunk elegen. De ezt a történetet már
leírtam egyszer, mégpedig akkor, amikor a vizslás kalandot követő újabb ötéves szünet után Picit fogadtuk be.
Azt nem mondtam el, hogy Pici, a kis kotorék eb néhány hónap múlva elegánsan megszökött. Előtte többször is, akkor mindig megtaláltuk, aztán egyszer csak nem.
Hát azóta csak két és fél év telt el, és most megint itt állunk, legyen vagy ne legyen, az itt a kérdés, illetve, érzem már, ez eldöntetett, de félek, mi lesz a vége.
Hogy őszinte legyek, én tettem a gyerekeknek egy halvány utalást arra, amikor a költözésről beszéltünk nekik (hogy ne fájjon annyira otthagyni a régi házat), hogy az új házban lesz hely, és nem lesz közös az udvar senkivel, még akár kutyánk is LEHET.
 |
| Német dog - csak illusztráció. |
Leginkább Zsófi, a kis nyolcéves szíve vágya az eb, és minden alkalmat megragad kutyákkal való találkozásra; naponta látogatja a szomszéd Zeusz nevű német dogját, aki, szegény, meglehetősen depressziós, mert gyakorlatilag egyedül tengeti napjait úgy, hogy a házában fekszik, a gazdája ritkán látogatja, a ház üres. A szemben lakó hord a kutyának ételt naponta, hozzá csatlakoztunk mi is. Zsófi szerette volna örökbe fogadni Zeuszt, de szerencsére, erre nem került sor.Felbukkant a láthatáron Igor, a francia bulldog.
 |
| Ő nem Igor, de Igor is ilyen. |
A gazdájának leégett a lakása, nem tudja magával vinni - ideiglenesen egy ismerősünk szállásolta el magánál az ebet, aki a minap arról érdeklődött tőlünk, jó-e a kerítésünk.
- Jó - mondtam gyanútlanul, mire az ismerős rávágta:
- Akkor tessék, itt van Igor, kétéves, kan, gyerekszerető, nem nyáladzik, nem ugat, kis mozgásigényű, csak egy fotel kell neki, és boldog - és mutatta Igor fotóját.
A férjem teljesen józan és elutasító volt mindvégig, én azért megbeszéltem az ismerőssel, hogy néhány gyerekkel megtekintjük Igort, minden kötelezettség nélkül. Este mentünk, Igor épp sétából ért haza, ivott, a pofája két oldalán csorgott le a nyál; valamilyen oknál fogva ellenállhatatlan vonzalmat érzett Zsófi csizmája iránt, és úgy gondolta, génjeit azon keresztül hagyná örökül, ezért folyton intim kapcsolatot próbált létesíteni a nevezett lábbelivel.
Mit mondjak, nem lopta be magát a szívembe - de a gyerekekébe sem, nem is kérleltek bennünket egyáltalán Igor befogadásának ügyében.
Aztán ma Nóra, a nagyobbik lányom azzal állított haza, hogy szuper karácsonyi ajándékot talált Zsófinak, engedjük meg... Az egyik osztálytársának a kutyája hat kiskölyköt ellett, és olyan édik, de annyira aranyosak...
Elmentünk ketten, Nórival, és megnéztük őket. Mit mondjak...? Két tűz között vagyok. Egyik oldalról ott vannak a gyerekek, akik szeretnének kutyát. Másik oldalról ott van a férjem, aki határozottan NEM szeretne kutyát.
Én ott vagyok középen, akire vélhetően majd marad a kutya, ha lesz.
Nektek van kutyátok...? Volt...?
bejegyzés
